
Sokkoló! Öngyilkos lett, miután megölte szüleit a 19 éves fiatal
Nem sokkal a gyilkosság után lett öngyilkos.
Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentes beutazásának lehetőségét, legyen szó tanulásról, turizmusról vagy bármilyen fajta kapcsolatépítésről – jelentette be vasárnap Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Szijjártó Péter közölte, hogy a kínai intézkedésekre válaszul Magyarország is egy évvel meghosszabbítja a hatályát annak a vízumkönnyítési rendeletnek, amelyet akkor léptettek életbe, amikor Peking először bejelentette a magyar állampolgárok vízummentes beutazásának lehetőségét.

Így továbbra is 48 órán belül adjuk ki a vízumot azoknak a kínai vállalatvezetőknek, üzletembereknek, akik Magyarországra érkeznek a gazdasági és kereskedelmi együttműködés fejlesztésének céljából
– húzta alá. Szijjártó Péter rámutatott, hogy a két ország közötti együttműködés a kínai elnök tavalyi látogatásával újabb lendületet kapott, amit ezek a friss hírek is alátámasztanak.
Jó hír tehát, hogy Magyarország stratégiája működik. Mi nem a világ blokkokra osztásában vagyunk érdekeltek, hanem abban, hogy a konnektivitás keretében olyan globális együttműködés valósuljon meg, amely a kölcsönös tiszteletre és a szabályok tiszteletben tartására alapul
– összegzett.

Nem sokkal a gyilkosság után lett öngyilkos.

A Tisza-adócsomag egyik legijesztőbb pontja a családi adókedvezmények megnyirbálása

Durva dolgokkal vádolták az orvost.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.