
Valóra vált a végstádiumú rákbeteg férfi álma, ezt sokan megkönnyezték
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA férfi állapota egyre csak romlott, ezért korábban került sor az esküvőre. A rákbeteget a hospice szervezet is támogatta.
Karl Marsh-t 2024 májusában diagnosztizálták rákkal, idén november 9-én pedig feleségül vette menyasszonyát, Sarah Wooley-t. Az esküvőt mindössze két nap alatt szervezte meg a brit Katharine House Hospice személyzete, az intézménybe Marsh-t októberben szállították át.

A rákbetegség ellenére valóra váltotta a pár az álmát
Már évekkel ezelőtt meg kellett volna tennünk. Egy este csak ránéztünk egymásra, és azt mondtuk: Megházasodjunk? — és ennyi volt
– nyilatkozta Wooley. A pár 2010 óta ismerte egymást, de kapcsolatuk 2022 karácsonyán vált komollyá. Eredetileg november 22-én szerettek volna összeházasodni, de Marsh állapotának romlása miatt előrébb hozták az esküvőt. A nagy nap megszervezésében a hospice dolgozói rengeteget segítettek, nekik hála pedig megvalósulhatott a pár „álomesküvője”.
A Terápia és Jóléti Központot virágokkal, szirmokkal és fehér szőnyeggel borított folyosóval igazi esküvői helyszínné varázsolták. A hospice önkéntes lelkésze, David Clark tiszteletes 48 órán belül különleges engedélyt szerzett a házasságkötéshez.
Öröm volt vezetni a szertartást, és megtiszteltetésnek érzem, hogy életük ilyen pillanatába bevontak. Sokat tanultam tőlük a szeretetről, a kitartásról és a gyengédségről
– mondta. A hospice fekvőbetegrészlegének vezető ápolója, Georgia a helyi közösséghez fordult segítségért, hogy beszerezze az esküvőhöz szükséges dekorációkat, amelyeket a Head Over Heels Venue Dressing ingyen biztosított. Az ételeket a Sainsbury’s Stafford boltja adományozta, köztük az esküvői tortát is. A hospice konyhai dolgozói pedig „első osztályú” esküvői reggelit készítettek a párnak. A hospice adománygyűjtésért felelős vezetője, Hannah Fahy szerint „az ilyen pillanatok emlékeztetnek arra, mitől olyan különleges a hospice” – írja a People. A pár pedig nagyon hálás, hogy megélhették ezt a romantikus pillanatot.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre