
Te is küzdesz a párásodással az ablakokon? Ezekkel a trükkökkel búcsút inthetsz a problémának
Némelyik trükkhöz már lehet, hogy meg is van otthon minden.
A férfi nem biztos benne, hogy a nő lépni fog. Megéri kitartani egy bizonytalan párkapcsolat mellett?
Egy neve elhallgatását kérő, New Jersey-ben élő férfi számolt be arról, hogy 11 hónappal ezelőtt megözvegyült. Mint elmondta, egy társkereső oldalon megismerkedett egy nővel, és azonnal megvolt köztük az összhang. Már több hónapja élvezik egymás társaságát, ugyanakkor távkapcsolatban élnek és a párkapcsolatukban akadnak bizonytalanságok.
Ő három órányira lakik tőlem. A társkeresőn azt írta, hogy két éve egyedülálló, de még mindig a közös házban lakik a férjével. Nemrég beadta a válókeresetet, de valószínű, hogy a válás véglegesítése még eltart egy ideig. Megkérdeztem tőle, miért nem költözik el addig is, hogy megóvja a lelki egészségét. Azt mondta, az pénzkidobás lenne.
— árulta el a férfi. Mint mondja, kiszemeltjének a férje érzelmileg bántalmazó, ezért azon tűnődik, vajon valóban el fogja-e hagyni őt valaha a nő.
A kapcsolatunk nem elégíti ki az igényeimet, és nem tudom, meddig tudok még várni egy olyan jövő ígéretére, ami talán sosem valósul meg. A gond az, hogy beleszerettem.
A férfi abban kér segítséget, hogyan tudná megvédeni a szívét és továbblépni egy olyan kapcsolat felé, ami valóban kielégítő számára. Hozzászokott már, hogy minden este valaki mellett fekszik le és az egyedüllét megviseli.
A nypost.com párkapcsolati szakértője kiemelte, hogy a férfi mindössze 11 hónapja özvegy, és úgy tűnik, egy olyan emberhez ragaszkodik, aki valójában nem elérhető.
Nem ismerem pontosan a nő házasságának körülményeit, de erős a gyanúm, hogy te sem tudsz minden részletet. Biztos vagy benne, hogy valóban beadta a válókeresetet?
— tette fel a kérdést. Mivel — ahogy ahogy a férfi is írja — ez a kapcsolat nem megfelelő, a szakember szerint itt az ideje lezárni, és keresni egy olyan nőt a környezetében, aki valóban szabad.
Némelyik trükkhöz már lehet, hogy meg is van otthon minden.
Egy megdöbbentő felvétel is előkerült!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.