
Orbán Viktor: Egy magyar lány és az amerikai himnusz
Radics Gigi Orbán Viktort is teljesen lenyűgözte.
Orsolya napjához kötődik hagyományosan az egyik ismert népi hiedelem, ami megmondja, hogy milyen lesz az ősz vége, illetve a tél eleje. Azaz: ma kiderül, hogy milyen lesz a várható időjárás karácsonyig.
Azok számára, akik sokat adnak a népi hiedelmekre, az időjóslás tekintetében fontos nap október 21-e, azaz Orsolya napja. Ennek a napnak az időjárásából ugyanis következtetni lehet egy elég hosszú időszak időjárására, ami egészen karácsonyig tart.

A hajdúböszörményi pásztorok úgy tartották, hogy amennyiben Orsolya-napkor szép az idő, akkor az karácsonyig bizony úgy is marad. Tulajdonképpen Orsolya időjárása a téli időjárás jelzője. Amilyen idő van ezen a napon, olyan lesz várhatóan a tél is – legalábbis karácsonyig.
Mindezek alapján, ha kinézünk az ablakon azt látjuk, hogy nem sok jóra számíthatunk karácsonyig.
Október 21-e ugyanis erősen felhős, borongós idővel köszöntött ránk, ráadásul időnként eleredő esővel és élénk széllökések kíséretében. Ami pedig a hőmérsékleti csúcsot illeti: a legmelegebb órákban is mindössze csak 10 fok körüli értéket mérhetünk.
Ha karácsonyig nem is, de a következő napokra viszonylag pontos előrejelzéssel rendelkezünk a köpönyeg.hu portálnak hála, így aztán könnyedén ellenőrizhetjük, hogy van-e valóságalapja a hajdúböszörményi pásztorok Orsolya-napi megfigyelésének. Szerdán ugyan hosszabb-rövidebb időszakokra mindenhol kisüt majd a nap, de helyenként kisebb eső, zápor ugyanúgy kialakulhat. Igaz: a legmagasabb hőmérséklet 13 és 20 fok között alakulhat. Csütörtökön viszont ismét gyakran zavarják majd felhők a napsütést. Esőre, záporra is számítani kell, néhol akár az ég is megdörrenhet, majd estétől egyre többfelé várható csapadék. A legmelegebb órákban 16-22 fokot mutathatnak a hőmérők. Pénteken egy hidegfront hatására többfelé számíthatunk esőre, záporra, helyenként zivatarra, majd napközben szinte mindenhol megszűnik a csapadék, felszakadozik a felhőzet, kisüt a nap. Élénk, erős, helyenként viharos lesz a nyugatira, északnyugatira forduló szél. A kissé szeles időben 12-19 fokra van kilátás.
Ezek a szokások is kötődnek az Orsolya-naphoz: Szlavóniában Orsolya-napkor takarították be a káposztát. A Somló-vidéken pedig Orsolya-nap volt hagyományosan a szüretkezdés ideje is.

Radics Gigi Orbán Viktort is teljesen lenyűgözte.

Czigány György 94 éves volt.

Szoros kapcsolatban álltak, még sem tudott a gyilkosságokról.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.