
Borzasztó tragédia: halálra égett két magyar Ausztriában
Beszorultak a roncsba; a balesetet egy részeg sofőr okozta. Nem élték túl.
Éppen hazafelé tartott két magyar Németországból, mikor beléjük hajtott egy részeg sofőr. A baleset tragédiával végződött, a két magyar halálra égett a roncsok között.

Halálra égett a két magyar, akik munkából mentek volna haza
Az A9-es autópályán próbált meg előzni a részeg sofőr, ám a manőver katasztrófával végződött. Az áldozatok autója az ütközést követően azonnal kigyulladt, a két fiatal a roncsok közé szorult, nem tudott kiszabadulni, és végül életét vesztette.
A magyar személygépkocsi hátulját sikerült eltalálnia a részeg sofőrnek, aki éppen a belső sávban próbált meg előrébb furakodni.
„Mire a tűzoltók kivonultak a helyszínre, már lángokban állt az egész autó, amihez nagyon nehezen fértek hozzá. Állítólag csak gázmaszkokkal tudtak hozzájutni, mivel az autó körül hatalmas volt a füst. Mire végre sikerült a lángokat megfékezni, akkor szembesültek vele, hogy gépkocsiban levő két személy életét vesztette” – nyilatkozta egy Ausztriában élő magyar nő a Tényeknek.
A helyszínen életét vesztette a két fiatal, a kiérkező mentőorvos már csak a halálukat tudta megállapítani. A családtagokat megrázta a tragédia.
A fiatal fiamat elveszítettem. Biztos információt még nem kapunk, mert még tart a boncolás
– idézi az egyik fiatalember édesapját az Origo. Az édesanya így reagált összetörve: „Borzasztó volt, el sem akartam hinni.”
A felvételeket megtekintve egy szakértő azt nyilatkozta, hogy a lángok a motortérben keletkeztek, és onnan terjedtek szét az utastérbe. Súlyos sérüléseik miatt esélyük sem volt a fiataloknak. Egy ilyen esetnél minden másodperc számít, mivel egy robbanástól az egész autó képes kigyulladni.
A vétkes sofőrt könnyű sérülésekkel szállították kórházba.
Top hírek


Rendkívüli! Robbanás történt a Mol üzemében - Egy ember életét vesztette

Rendkívül ritka betegséggel küzd az egyéves kisfiú, az édesanyjának kellett újraélesztenie
Mindent megtesznek, hogy megtalálják a gyógymódot.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre