
Földrengés rázta meg Csongrád térségét, riadt beszámolók érkeztek
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA rengést több környező településen is érezni lehetett. A történtek nagy riadalmat keltettek a helyiek körében.
4,1-es magnitúdójú földrengés keletkezett Csongrád térségében szerdán, éjfél után, a rengést a lakosság Csongrádon és a környező településeken is érezhette - közölte a HUN-REN FI Kövesligethy Radó Szeizmológia Obszervatórium az MTI-vel.

Földrengés keletkezett Csongrád térségében
Azt írták, károkról az obszervatóriumba még nem érkezett bejelentés. A Magyar Nemzet beszámolója szerint a földmozgást a lakosság Csongrádon és több környező településen – például Kiskunfélegyházán és Lakitelken –, is érezte, majd a főrengést kilenc perccel később egy kisebb, 1,9-es magnitúdójú utórengés követte.
A lakosok közül sokan a közösségi médiában osztották meg élményeiket.
Ez brutális! A nyáriaknál sokkal erősebb. És nem 1–2 másodperc volt
– idézték az egyik helyi lakost.
Csongrádon az elkerülő útnál éreztük, és hallottunk is előtte egy hatalmas dörrenést. A ház is nagyon beleremegett
- tette hozzá egy másik helybéli.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre