
"Gyakorlatilag havonta csak egy hetem volt, amikor nem éreztem fájdalmat" - szörnyű diagnózis forgatta fel egy anya életét
Bár orvosai bizakodóak, ő retteg a mellékhatásoktól.
Többen még mindig a roncsok között vannak, a mentés éppen folyik.
Kisiklott a lisszaboni Gloria siklóvasút egyik kocsija szerda délután, a balesetben három ember meghalt, legkevesebb húszan megsérültek - közölte a portugál katasztrófavédelmi hatóság.
A városközpontban fekvő Restauradores tér és a Sao Pedro de Alcantara-i kilátó között 1885 óta közlekedő fogaskerekű balesetét az Observador című online napilap értesülései szerint kábelszakadás okozta - írja az MTI. Margarida Castro Martins, a polgári védelem igazgatója közölte, hogy a sérültek közül kettőnek az állapota súlyos, öten könnyebb sérüléseket szenvedtek, többen még mindig a roncsok között vannak. A tűzoltók és a mentők röviddel hat óra után kapták a riasztást. A lisszaboni felvonókat üzemeltető Carris vállalat az Observadornak elmondta, hogy a vállalat szakemberei is a baleset helyszínén tartózkodnak.
Bár orvosai bizakodóak, ő retteg a mellékhatásoktól.
Rengeteg pénzről van szó. Mutatjuk a nyerőszámokat.
A kutatóknak megoszlik a véleménye a látottakról.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.