
Kocsis Máté: A ma nyilvánosságra hozott jelentés fényében, a nemzetbiztonsági bizottság tagjaként tennék néhány állítást a Szőlő utcai pedofil-álhír kapcsán
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolKocsis Máté közösségi oldalán közzétett legfrissebb üzenetében megosztotta, hogy ma a nyilvánosság számára is kiderült, hogy a bűnügyben nincs kiskorú áldozat, ebből következően a pedofília bűntette sem valósulhatott meg.
Kocsis Máté Facebook oldalán többek között azt is tudatta: "Az is kiderült, hogy a folyamatban lévő büntetőeljárásnak nincs egyetlen olyan érintettje sem, aki politikus vagy más közéleti szereplő lenne."

Kocsis Máté közösségi oldalán számolt be a Szőlő utcai pedofil-álhírről
Az is kiderült, hogy a Szőlő utcában - pl. Magyar Péter állításával ellentétben - nincs gyermekotthon, kiskorúak börtöne van, ami zárt, zsilipelt intézmény, ahova nem lehet csak úgy bemenni, a fogvatartottakat is rendőrök kísérgetik.
Az is kiderült, hogy azon személyek, akik terhelően nyilatkoztak kormánytagok állítólagos érintettségéről, a kihallgatásuk során visszakoztak, és jelezték, hogy csak alá nem támasztott hallomásokra alapították, amit mondtak.
Az is kiderült, hogy Juhász Péter videójában az a bizonyos “Zsolti bácsi” pusztán kitaláció. Az ózdi járásban nincs is gyermekotthon.
Mindezek mellett az is kiderült, hogy a lejárató akció egy összehangolt, előre eltervezett, ténybeli alapot nélkülöző művelet, melynek hátterében felbukkan egy külföldi titkosszolgálat is.
Folytatjuk.
A teljes üzenet ITT tekinthető meg.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre