
„A szex iránti, válogatós hozzáállása az őrületbe kerget”
Tanácsért fordult a szakértőhöz.
Várhatóan szeptember 21-én már járható lesz Budapest egyik legfontosabb közlekedési csomópontja. A Keleti Pályaudvart augusztus 25-én zárták le, az újítása most is zajlik. Galériánkban mutatjuk, hogyan halad az építkezés.
Várhatóan szeptember 21-én, vasárnap fogják visszaadni a Keleti Pályaudvart a forgalomnak. Az építkezés a közlekedésben is hozott változásokat, számos járaton biztosítottak átszállási pontokat. Galériánkban mutatjuk, hogyan halad az építkezés!

A BKK már a felújítás bejelentésének napján megkezdte az intézkedést; expresszvillamossal és járatsűrítésekkel segítette a közlekedőket a lezárás idején. A Keleti újítására azért van szükség, hogy a pályahálózat és az infrastruktúra hosszú távon üzembiztosan működjön, és megelőzzék az eltört váltó keltette baleseteket. A felújítási munka négy hétig tart, elsősorban a vasúti pályarendszer és a váltók felújítására összpontosítanak.
A képeken is látszik, hogyan újulnak meg a sínek és a peronok. A munkálatok leginkább a vasút műszaki állapotát hivatottak javítani, a felújítás tehát a főépületet nem érinti.
A Magyarország Kormánya Facebook-oldalon közzétett fotókon mutatjuk, hogyan haladnak a munkálatok:

Tanácsért fordult a szakértőhöz.

Halálközeli élményéről vallott az 57 éves nő.

Két fiatal lány története rávilágít a generációs problémára.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.