
Fontos mérföldkőhöz érkezik a középiskolai felvételi időszak: ma teszik közzé, kit és hogyan vesznek majd fel!
Fontos dátum a mai a gimnáziumba és technikumba készülőknek.
Erre senki sem számított. Kaszás Nikolett családja teljesen összetört.
Váratlan fordulat érkezett Kaszás Nikolett eltűnésének és halálának ügyében. A rendőrség az idegenkezűséget egyelőre kizárta, és tovább vizsgálódnak a közigazgatási eljárás keretein belül. Ez azt jelentheti, hogy valójában saját kezével vethetett véget életének a fiatal lány.
Kaszás Nikolett eltűnésétől volt hangos a sajtó, mert a lány születésnapja után 4 nappal egyedül vágott neki egy túrának a Pilisben, amelyről már sosem érkezett vissza. Hetekig kereste a rendőrség, mert nem jelent meg munkahelyén, és gyanús üzenet is érkezett Nikolettől, de nem a telefonjáról, hanem egy asztali számítógépről.
A nagyszabású kutatást szeptember 28-án szervezték meg Pilisszentlászlón. Végül megtalálták a lány holttestét, ahol a helyszíni önkéntesek döbbenetes dolgot találtak.
Kaszás Nikolett holtteste a túraútvonaltól 200 méterre, a bokrok között volt. A 27 éves lányra a Bors információi szerint a kutyás mentőcsapatok találtak rá. A Bors megszólaltatott több, a helyszínen önkénteskedőt, akik azt állítják, hogy rögtön a lány körül talált tárgyakról beszéltek az emberek.
„Én úgy tudom, hogy a »B« szektorban találták meg a lányt” – kezdte egy névtelenséget kérő önkéntes. „A kutyások jelentkeztek rádión, hogy »találtunk valakit«. Ebben a pillanatban leállt a keresés és mindenki elindult vissza a helyszínre, a focipályára.”
A rendőrség a ruházata alapján azonosította Nikit, majd néhány információ hozzánk is kiszivárgott.
Az önkéntesek is a helyszínen tudták meg, hogy
a lány valószínűleg nem túrázni indult, hanem öngyilkosságot akart elkövetni.
A kutató szerint mindenkit sokkoltak a feltárt információk.
Úgy tudom, hogy fekvő pozícióban találtak rá.
„Azt tudtuk meg a helyszínen, hogy a személyes tárgyai voltak mellette, köztük egy palack is.”
A legújabb információnk az volt, hogy nagyon valószínű, hogy fagyálló volt beleöntve az üvegébe.
„Ettől mindenki azonnal sokkot kapott, nem gondolták, hogy öngyilkos lehetett a lány, hiszen úgy volt, hogy túrázni szeretett volna” – zárta.
A lap további információi szerint Nikolett családja később teljesen összeomlott, amikor azonosítaniuk kellett a lány holttestét. A rendőrség egyelőre vizsgálja a holttestet, de annyit megállapítottak, hogy nem gyilkosság áldozata lett a fiatal nő.
Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőket segítő, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot.
Fontos dátum a mai a gimnáziumba és technikumba készülőknek.
Szívszorító szavakkal emlékezett meg elhunyt fiairól.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.