„Nem akarom, hogy bárki is annyira egyedül érezze magát, mint én”

Döbbenet, mi állt a feleség fülgyulladása és szédülése mögött! 



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2025.09.10. 13:00
orvos agydaganat támogatás

A 68 éves Ellen Yates az Egyesült Királyságban, Illoganban él, és először 2015 áprilisában fordult orvoshoz szédülés és hallásproblémák miatt. 

Fülgyulladásnak hitték, valójában agydaganata volt
Fülgyulladásnak hitték, valójában agydaganata volt a nőnek (Fotó: Aleona /  Shutterstock – Képünk illusztráció)

Az orvosok azt mondták fülgyulladása van, de a valóság sokkal ijesztőbb volt

Ellen 2014. december 30-án zavartan ébredt fel, majd kitántorgott a fürdőszobába. Férje, Kev az emelet tetején találta rá, a nő zavart volt és kétségbeesett. Háziorvosa szédüléssel és fülgyulladással diagnosztizálta. 2015 márciusában Ellennek jelentősen romlani kezdett a hallása. Egy MRI-vizsgálat során 1-es típusú akusztikus neurinomát diagnosztizáltak nála – ez egy agresszív agydaganat, amely a hallásért és az egyensúlyért felelős idegen alakul ki.

Először azt mondták, hogy 12 hónap múlva lesz újabb MRI. De három nappal később, zuhanyzás közben tört rám a felismerés: valami van a fejemben, ami nem odavaló, és ki akarom vetetni. Sírásban törtem ki

– mondta Ellen.

A diagnózis teljesen összetörte a nőt: súlyos szorongással és depresszióval küzdött. Az agydaganattal való együttélés teljesen megváltoztatta Ellen életét. A fülzúgás, a fáradtság, a hallásvesztés és az egyensúlyproblémák mindennapos kihívásokká váltak, de mindig arra törekedett, hogy pozitívan lássa a dolgokat.

Kezdetben az orvosok azt mondták, hogy a daganat stabil, ám 2025 júniusában kiderült: tíz év változatlanság után újra növekedni kezdett.

Sokkolt a hír, folyton azt kérdeztem magamtól, miért éppen most, tíz év után kezdett el újra növekedni. Megijedtem és megrémültem. Az agydaganatok a vezető halálokok közé tartoznak, mégis rendkívül alulfinanszírozott a kutatásuk. Az agy a test irányítóközpontja, mindent befolyásol. Több mint 100 -féle agydaganat létezik, és bármikor, bárkit érinthetnek

– mondta Ellen, aki ma már ideje nagy részét annak szenteli, hogy más agydaganatosokat támogasson. Részt vesz a Brain Tumour Research „Remény Sétáján”, szeptemberben, hogy létfontosságú forrásokat és figyelmet szerezzen a jótékonysági szervezet számára.

Nem akarom, hogy bárki is olyan egyedül érezze magát, mint én. Ezért beszélek, sétálok, gyűjtök adományokat és osztom meg a történetemet. Segít, ha találkozom másokkal, akik érintettek a betegségben, legyenek azok betegek vagy gondozók. Van bennünk egy közös megértés, amit nem kell magyarázni

 – idézte a nő szavait a Mirror.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.