
"Megfenyegettem a kilencéves ikergyermekeimet, hogy kilakoltatom őket, ha nem fizetnek lakbért"
Szokatlan gyermeknevelési módszerrel állt elő egy anya.
Egy önkéntes és egyben opera-énekesnő élete egyik napról a másikra fordult tragikus irányba, miután halálos betegséggel diagnosztizálták. Bár a betegséget már egyszer legyőzte egy váratlan csonttörés után kiderült, hogy visszatért, és kezelési lehetőségei már korlátozottak.
A Covid-járvány okozta globális lezárás előtt Colleen egészséges volt, Guam szigetén élt, ahol az önkénteseként dolgozott, és operahangjával lépett fel. Azonban egy nap, mikor egy eseményen vett részt váratlanul gyengeség és légszomj uralkodott el rajta, ami miatt korábban távoznia kellett. Könnyed betegségnek hitte.
Ugyanebben az időszakban, és következő pár évben elkezdett, olyan vérzéses rohamokat tapasztalni, amelyek miatt fél órán belül több betétet és tampont is teljesen átáztatott. Szokatlan tüneteivel az Egyesült Államokba repült, hogy olyan orvost keressen fel, akit a biztosítása fedez. Azonban tünetei felvázolása után orvosa ragaszkodott ahhoz, hogy a perimenopauza áll a háttérben, amely során a szervezet ösztrogén- és progeszteron-termelése, a menstruációt és a terhességet szabályozó hormonok előállítása rendszertelenné válik.
2021-ben férjével Németországba költözött, ahol váratlanul autóbaleset szenvedtek. Bár sértetlenül megúszta a történteket, a kórházi vizsgálatok során az orvosok megdöbbentek, amikor röntgenfelvételen szokatlan elváltozást találtak a hasüregében, majd nőgyógyászhoz küldték.
Egy ultrahang vizsgálat során szokatlan elváltozást vettek észre a méh nyálkahártyájában. Ezt követően Coleen belevágott abba a beavatkozásba, amely lehetővé tette, hogy szövetmintát vegyenek a méhből, és azt betegség szempontjából bevizsgálják.
A vizsgálat eredményei kimutatták, hogy az elváltozás rákos volt. Az orvosok eleinte úgy gondolták, a rák még korai stádiumban van. Azonban a következő hónapokban, amikor a daganat átterjedt a csontjaira és az egyik tüdejére, 2022-ben már a negyedik stádiumú endometriumrák diagnózisát kapta.
A kezdeti diagnózis ellenére orvosa optimista maradt, és teljes méheltávolítást ütemezett be, amely során eltávolították volna a méhet és a méhnyakat, annak reményében, hogy ezzel megállítják a betegség terjedését.
Senki sem akarja hallani a rák szót, bármilyen formában.
- emlékezett vissza a diagnózisára Coleen.
Általánosságban jól éreztem magam. Nem voltak fájdalmaim, nem voltak erős panaszaim. Semmit sem tudtam az endometriumrákról.
- tette hozzá.
Ha a méhnyálkahártyarákot még azelőtt felfedezik, hogy átterjedne a méhből, a túlélési arány körülbelül 90 százalék a pácienseknek. Azonban a Coleenhoz hasonló esetekben, a negyedik stádiumban, csupán 18 százalék az esély a túlélésre.
2022 közepén Colleen sugárkezelést kapott, amely egy hónapig tartott, majd három alkalommal belső sugárkezelést végeztek. 2022 őszén 5 hónapos kemoterápiás kezelés kezdődött, és 2023 márciusában azt állapították meg, hogy a szervezetében nem mutatható ki rák.
Azonban 2023 decemberében eltörte a lábát, majd az orvosok közölték vele, hogy a rák átterjedt a combcsontjára, amely törékennyé vált.
Ez nagyon érzelmes időszak volt. Amikor azt hallod, hogy csontáttét, az soha nem jó hír. Gyakorlatilag lehetetlen teljesen eltávolítani a rákot a csontból… és nagyjából mindössze lassítani lehet. Sok sírás volt, és sok halállal kapcsolatos gondolat.
Később kiderült, hogy a rák az egyik tüdejére is átterjedt.
A hangszálaimon is látszik a károsodás. Rendkívül, rendkívül megduzzadtak attól, hogy annyiszor vezettek le csöveket a műtétek során.
Colleen legutóbbi kemoterápiás kezelése 2025 júliusában fejeződött be, és a lábában lévő rákból mintát küldtek laborba, hogy a genetikai tulajdonságai alapján személyre szabott kezelési lehetőségeket keressenek. Mindezek ellenére a nő aggódik, hogy a lehetőségek nagyon korlátozottak. A rák ezen a ponton már mindennapjai részévé vált, de reméli, hogy képes lesz megőrizni függetlenségét a betegség ellenére - írta a Daily Mail.
Szokatlan gyermeknevelési módszerrel állt elő egy anya.
A történtek az egész kórházat sokkolták.
Súlyos piaci és biztonsági kockázatot hordoz a döntés.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.