
Anyja balerina, apja nagyon sikeres zsoké volt. Kezdetben nyomdászként dolgozott, majd karikaturákat rajzolt, végül pedig jöttek az olyan rajzfilmek, mint a Pom Pom.
Sajdik Ferenc, grafikus, karikaturista ma ünnepli a 95. születésnapját. Gyermekkorát különböző országokban töltötte, többek között Németországban, Görögországban. Kezdetben nyomdában dolgozott mint litográfus és itt találkozott a karikatúrákkal. 1955-ben a Rádió- és Televízió Újság tördelője és rajzolója lett, és hamar közölni kezdte karikatúráit a Lúdas Matyi. Harminc évig hétről hétre ontotta a szellemes rajzokat. 1990 után a rajzfilm került munkásságának középpontjába. Híres és máig igen népszerű rajzfilmsorozatai: A nagy ho- ho-horgász és a Pom Pom kalandjai.
Stephen Hillenburg amerikai animációs film rendező, író, korábban tengerbiológus ma lenne 64. éves. Ő volt a ma is népszerű SpongyaBob Kockanadrág című animációs sorozat alkotója és az United Plankton Pictures alapítója és vezetője.
Christopher Robin Milne, vagyis az igazi Róbert Gida 1920. augusztus 21-én született. Alan Alexander Milne meséjében ő Micimackó gazdája, a szerző ugyanis fiáról és játékállatai kalandjairól kezdett el írni rövid történeteket. Christopher 1921. augusztus 21-én, az első születésnapjára kapta a játékmackót apjától, amit Edward névre keresztelt. A kisfiú és a maci elválaszthatatlanok voltak. 5 éves korában Christopher Robin látogatást tett a londoni állatkertben, és ott annyira elbűvölte a Winnie névre keresztelt fekete medve, hogy saját mackóját is átkeresztelte.
Székely Bertalan festő – Munkácsy kortársa – 1910-ben ezen a napon távozott az élők sorából. Korábbi műterme és néhány jelentősebb műve ma is megtekinthető Szadán a Székely Bertalan-kertben, ahol nagyon sok időt töltött. Ő volt a romantikát és az akadémizmust elegyítő magyar történelmi festészet legnagyobb képviselője.
A koponyeg.hu szerint csütörtökön délnyugat felől egyre többfelé alakulnak ki záporok, zivatarok a gyakran erősen felhős égből. A szél ÉNy-ira fordul és egyre inkább megerősödik. ÉNy-on 23, DK-en még 33 fok körüli értékeket mérhetünk.
A MÁV tájékoztatása szerint karbantartás miatt augusztus 21-től 31-ig a H5-ös HÉV helyett a Batthyány tér és a Szentlélek tér között pótlóbusz közlekedik majd. További részletek ezzel kapcsolatban itt olvashatók.
50 év szabadságvágy címmel ad ma ingyenes koncertet Leslie Mandoki. Öt évtized szabadságvágya szólal majd meg a budai Várban a Szentháromság téren 19:00 órás kezdettel, ahol múlt, jelen és a jövő dallamai egyesülnek. A 23 óráig tartó koncerten a részvétel ingyenes.
Idén nyáron is ingyenesen járhatunk táncházba a Magyar Zene Házába, ahol ráadásul nagyszerű koncertek is járnak a tánctanítás mellé. Augusztus 21-én a fantasztikus Tempó Zenekar nótáira pöröghetünk és foroghatunk, élvezve a nyár utolsó napjait. Az esemény további részletei itt olvashatók.
A miniszterelnök több képet is posztolt Sátoraljaújhelyről.
A Balaton partján álló üres épület mára már a természeté.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.