
Három kamaszlány tűnt el Tiszakürtről, a legfiatalabb mindössze 12 éves!
Nagy erőkkel keresi a rendőrség az eltűnt gyermekeket, eddig azonban semmi nyomuk.
Egy mérges lakó megelégelte a háza környékének az állapotát és vaskos fenyegetéseket tartalmazó üzentet ragasztott ki a ház falára. A nyolcadik kerületben elfogyott a lakók türelme.
A nyolcadik kerületben gyakran számolnak be a helyiek borzalmas állapotokról. "Kedves kakilórém! Tiszteld meg az utca lakóit azzal, hogy nem ide…!” – olvasható a papíron, amelyet alacsonyra helyeztek el a minap, „hogy guggoló pozícióban is el tudja olvasni az illető”. A felháborodott szerző még azt is kilátásba helyezte, hogy hajsütővasat dug az ismeretlen hátsójába, ha újra rajtakapja.
Elsőre talán viccesnek tűnik, de a felhívás mögött nagyon is komoly probléma húzódik: a környéken mindennapos jelenség az utcai ürítés, és nem csak kutyáktól származik.
A helyiek szerint a Puskin utca és környéke évek óta szenved az elhanyagoltságtól. Gyakran panaszkodnak arra, hogy drogosok bejutnak a házakba, betörve vagy egyszerűen benyomva a kapukat, majd ott drogoznak, szexelnek, és ott végzik el a dolgukat is. A lépcsőházakban és kapualjakban így egyre gyakoribbak az ürülék- és húgyfoltok, amelyeket sokszor a lakóknak kell feltakarítaniuk.
Egy környéken lakó édesanya elmondta nekünk:
A mi társasházunk havonta 30 ezer forintot költ hypo-ra, domestosra és takarítóeszközökre. A munkát a szabadidőmben, ingyen végzem el a gyerekeim miatt, mert szeretnénk úgy kilépni a lakásból, hogy ne lépjünk bele semmibe.
Megtudtuk: a szemetet ritkán szedik össze rendesen az utcán, a környéken a patkány- és csótányészlelések száma is megnőtt. Mint arról a Metropol már beszámolt, akörnyéken közbiztonság is megszűnt: a drogos csoportok nappal gyülekeznek a környéken, majd szétoszlanak a kis utcákban, nem ritkán lakásokba is betörve.
A helyzet azóta romlott drasztikusan, hogy Pikó András polgármester megszüntette az előző városvezetés rendőrséggel való együttműködését és felszámolta a polgárőrséget.
Kozma Lajos társasházkezelő a Hírnyolc extrának elmondta: a tavalyi választások előtt Pikóék minden társasháznak gőzborotvát ígértek a kutya- és emberi ürülék eltávolítására, de ebből azóta sem lett semmi.
A Puskin utcai kézzel írt felhívás tehát nem csupán egy vicces dühkitörés, hanem jelzi azt is, hogy a Palotanegyed és a nyolcadik kerület bizonyos részei elhanyagoltak, koszosak és a lakók már mindent kitalálnak, mert magukra maradtak a problémáikkal.
Nagy erőkkel keresi a rendőrség az eltűnt gyermekeket, eddig azonban semmi nyomuk.
Kezdetben nyomdászként dolgozott majd karikaturákat rajzolt.
Heves szélrohamokkal és zivatarokkal csökken majd 10 fokot a hőmérséklet.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.