
Egy igazi szemétheggyé vált Budapest legnagyobb ligete. A Népligetet eredetileg Karácsony Gergely tervezte felújítani 2019-ben, de ebből azóta sem lett semmi.
Hiába nagyobb, mint a Városliget, hiába lehetne Budapest legzöldebb és leginkább élhető ligete, a Népliget ma már egy prostigyűjtő területként működik. Radics Béla fővárosi képviselő videóban számolt be a Népliget állapotáról. Véleménye szerint a Népligettel nem 2028-ban, hanem most kell foglalkozni. A Népliget állapota szemmel láthatóan valóban kritikus, a tisztaság és a közbiztonság is problémás.
Bár a baloldali városvezetés felújítást ígért, évek óta csak a romlás látható a Népliget parkjában. Karácsony Gergely főpolgármester első lépésként a lakosság bevonásával, állami szereplőkkel, valamint a kerületi önkormányzattal együttműködve készíttette el a Népliget stratégiai tervét. A céljuk az volt, hogy "zöldfelületi értékeit megőrizve az elzárt, elhagyatott parkból a Népliget fénykorát idéző, sokszínű, élettel teli közösségi tér váljon." Tervben volt egy tájépítészeti ötletpályázat kiírása is.
Ebből a tervből végül semmi nem valósult meg. A 2017 óta pusztulásnak indult Planetárium, az időközönként üzemelő Láthatatlan Kiállítás, valamint a közösségi szórakozás színhelyeként szolgáló Cinema Hall mind egy elhagyatott szellemváros benyomását keltik. Az emberek többsége átutazóban jár itt, a kutyákat sétáltató, bicikliző vagy futó látogatók pedig napközben járnak a parkban, mert szürkület után már nem biztonságos a környék.
A főpolgármester úrnak vannak ígéretei. 2021-ben volt egy stratégiai terv, aztán egy ötletpályázat, látványtervek is készültek a Népligethez. Karácsony Gergelyék kedvenc terméke, hogy valamiről látványterveket csinálnak, mint például a Városháza park esetében, de végül nem készülnek el vele. Ha visszaemlékszünk, a Városligetnek is voltak részei, ahova az ember sötétedés után nem tette be a lábát. Azóta a Városligetből sikerült egy európai mércével is kiemelkedő zöld projektet megvalósítani, ami tele van budapestiekkel és külföldiekkel.
- nyilatkozta lapunknak Szentkirályi Alexandra, a budapesti Fidesz elnöke. A megkérdezettek közül néhányan a forráshiányra fogták a Népliget állapotát, de a Fővárosi Önkormányzat érthetetlen kiadásai mellett ez talán nem is olyan meglepő.
Lehet létrehozni színvonalas parkokat, ha van szándék és akarat. A legnagyobb fejleszthető parkterület el van hanyagolva, csak kampányidőszakban veszik elő. A másik probléma, hogy mindez közbiztonsági kockázatot is jelent. Nincs karban tartva a park, elhagyott sportpályákon rozsdás korlátok meredeznek és járnak oda olyanok is, akik nem rendeltetésszerűen használják a parkot. Ezen változtatni kell. Látványtervek helyett cselekvésre van szükség. Felfoghatatlan, hogy ha Rákosrendezőre van pénz, akkor miért nincs a már meglévő feladatok elvégzésére.
- fogalmaz Szentkirályi Alexandra.
A tisztaság több ponton is kifogásolható. Szinte minden sarkon lehet látni az elhajigált szemetet, tűket és hígító szagú zacskókat, egyes helyeken még az ürüléket is ott hagyják. Tudvalevő, hogy ahol higiéniai problémák vannak, ott a közbiztonság is romlik.
A közbiztonság valóban problémás a parkban. A járókelők szerint gyakran látni hajléktalanokat, különféle ételosztó csoportokat, prostitúcióban részt vevő nőket, férfiakat és randalírozó csapatokat. Nem véletlen, hogy még napközben is járőröznek a rendőrök, viszont a tapasztalat szerint a rendőri jelenlét sem riasztja vissza a kétes csapatokat attól, hogy ellepjék a parkot.
Itt van egy gyönyörű zöld terület a város közepén, rengetegen járnának ki futni, sportolni, kutyát sétáltatni. Mindezt a nagy melegben kell megtenni, mert az esti órákban jobb távol maradni a Népligettől. Olyan férfiak is járnak ide, akik egyébként nem kapnának nőt, itt viszont fillérekért megtehetik. Az útról lelépve a fekália a legszebb, ami előkerülhet, a fű meg tele van tűvel, zacskóval, aminek higító szaga van, és kontroll nélküli emberek áradata jelenik meg
- nyilatkozta lapunknak Zsuzsa, akit éppen kutyasétáltatás közben szólítottunk meg, de egyébként kerékpárral szokott átjárni a Népligeten. Hozzá hasonlóan sokan kerülik a Népligetet estefelé, kizárólag napközben járnak arra. Többen is szemtanúi voltak annak, hogy férfi és női prostituáltak is tevékenykednek a parkban.
Az emberek sajnálják, hogy a város legnagyobb ligete ilyen állapotban van. A helybéliek közül többen egyetértettek, hogy éjszaka nem mennének át a parkon, valamint gyermekeiket sem engednék áthaladni rajta.
Ismert hazai előadók lépnek fel az ország számos pontján.
Végre kiderülhet a teljes igazság.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.