
Csupa vér volt a kétéves ruhája: Ölelgette és játszani próbált szüleivel, de ők már halottak voltak
Az emeleten aludt, amíg szüleit meggyilkolták.
A rendőrök sem tudják, hol lehet a fiatal lány. Most a lakosság segítségét kérik az eltűnt megtalálása érdekében.
A hatóságok jelenleg is nagy erőkkel keresik azt a fiatalt, aki még augusztus 21-én tűnt el Budapest XVI. kerületéből: A 16 éves lány ekkor elhagyta lakásotthonát, ahová azóta sem tért haza. Senki sem sejti, jelenleg hol lehet, Anasztázia ugyanis még életjelet sem adott azóta magáról. Az eltűnt tini körülbelül 165 centiméter magas, hosszú, fekete hajú, barna szemű. Fotója (amíg elő nem kerül) ide kattintva nézhető meg.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XV. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki Anasztázia tartózkodási helyéről információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es díjmentes segélyhívó számon.

Az emeleten aludt, amíg szüleit meggyilkolták.

A taxis úgy megütötte az egyik nőt, hogy az nem bírt felállni a földről.

Karácsony úgy reagál a csődre, hogy tüntetéseket szervez.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.