
Király Nóra: a bántalmazóknak nincs helyük a közéletben!
„Varga Judit érzelmileg és emberileg is megterhelő, bántalmazó házasságban élt.”
Király Nóra, az Áldozatsegítő Központok kommunikációjáért felelős miniszteri biztos egy közel öt évvel ezelőtti történetet elevenített fel. Fontos ügy miatt kért és kapott találkozót az akkori igazságügyi minisztertől, Varga Judittól.

„Még 2020 karácsonyán mondtam az unokanővéreméknek, hogy meg fogom keresni Varga Juditot, akkori igazságügyi minisztert, mert kiemelten szeretnék foglalkozni a bántalmazott nők megsegítésével. Januárban kaptam is időpontot. Elmondtam neki, mennyire fontos számomra ez a téma. Végighallgatott, és közben mély szomorúság ült az arcán. Akkor még azt hittem, a téma súlya miatt. Pár héttel később az újságban olvastam, hogy komoly gondok vannak a házasságában. A folytatást pedig mindenki ismeri…”
– írja Király Nóra a Facebook-oldalán.
Majd így folytatja:
„Ma már világos, hogy Varga Judit érzelmileg és emberileg is megterhelő, bántalmazó házasságban élt. Ő azonban mindvégig méltósággal és tisztelettel kezelte a helyzetet. Pedig joggal ordíthatna a fájdalomtól.”
És elérkeztünk a jelenhez.
„Nagyon aggasztó, ha valaki a tegnapi videó alapján sem érti meg, milyen súlyos lelki és emberi terhet viselt éveken át. Nőként és ötgyermekes anyaként megdöbbent, hogy pusztán politikai nézetkülönbségek miatt sokan megkérdőjelezik a szavait. Ő hozta létre az Áldozatsegítő Központokat, hogy a bajba jutottak jogi, lelki és anyagi támogatást kapjanak. Ő maga nem kapott segítséget, mégis mindenkiért próbált tenni. Az általa megkezdett munkát most Tuzson Bence miniszterrel és kollégáimmal visszük tovább, hogy 2025-re az ország minden részén legyen Áldozatsegítő Központ vagy Pont. Ideje kimondani, hogy a bántalmazóknak nincs helyük a közéletben.”
– fogalmaz határozottan Király Nóra. Zárásként pedig kijelenti: „A jövőben még nagyobb odaadással fogok dolgozni a bántalmazás és a nők elleni erőszak visszaszorításáért.”
Top hírek


"Van unokám, van fiam, akiket nem szeretném, hogy a háborúba vigyenek" – ezért töltötték ki már több százezren a nemzeti petíciót

Kastélyok, katedrálisok és pálinkatanyák – A hazai szeszipar építészeti ékszerei
Térképre tettük a legimpozánsabb gyárakat és pincészeteket!
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre