
„Ez a fájdalom örökre bennem marad!” - Szörnyű betegség végzett a családanyával
Sürgős figyelmeztetést adott ki a gyászoló lánya.
110 kilométerre Nagy-Britannia partjaitól találták meg.
Egy nemzetközi búvárcsapat szerint sikerült megtalálni az első világháborúban elsüllyesztett Nottingham brit cirkáló roncsait az Északi-tengeren mintegy 110 kilométerre Nagy-Britannia partjaitól.
A roncs megtalálását hónapokig tartó kutatás előzte meg az archívumokban
- ismertette Alexandra Pischyna bremehaveni búvár, a július közepén tett Xplore expedíció egyik résztvevője.
A roncs eddig egyetlen térképen sem volt feltüntetve
- mondta.
A brit haditengerészet megerősítette, hogy megkapták a kutatócsoport jelentését.
A védelmi minisztérium most további szakértőkkel együtt a hatályos irányelvekkel összhangban megvizsgálja a kapott bizonyítékokat, mielőtt a roncsot hivatalosan azonosítanák
- közölte a brit haditengerészet szóvivője. A búvárok ugyanakkor biztosnak mondták, hogy a 82 méteres mélységben fellelt roncsot helyesen sikerült azonosítaniuk.
A hajó egyenesen áll a tengerfenéken és figyelemre méltóan jó állapotban van
- közölte Pischyna.
A búvárok több ismertetőjegyet is megvizsgáltak az azonosításhoz, többek között a fedélzeti ágyúk számát és méretét. Végül erre nem is volt szükség: a hajó hátsó részén bronz betűkkel volt feltüntetve a hajó neve.
Természetesen mindenki majd kiugrott a bőréből
- mondta az expedíció egyik másik tagja, Steffen Scholz.
A Nottingham cirkálót 1916. augusztus 19-én süllyesztette el az U-52-es német tengeralattjáró. A brit hadihajó legénységének 38 tagja vesztette életét, míg a túlélőket két brit romboló próbálta felvenni, miközben a tengeralattjáróról indított torpedókat kerülgették - ismertette a Német Haditengerészeti Múzeum, az MTI beszámolója szerint.
Sürgős figyelmeztetést adott ki a gyászoló lánya.
Így nézett ki a 8. kerület rég!
A balesetben 33 ember vesztette életét.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.