
"Fentről nagyon vigyáztak rám" - Kirakatba csapódott a tanulóvezető a Mercedesszel - Fotók
A butik vezetője csodával határos módon megúszta az esetet.
Még mindig tart a nyomozás a három évvel ezelőtt elhibázott építkezés ügyében. A Jókai utcai házomlás következtében Tóth Nikolett balettművész lebénult. Emellett komoly anyagi kár is keletkezett.
Mint arról már többször beszámoltunk, Tóth Nikolett táncművész 2022. június 22-én éppen a munkahelyére, a Budapesti Operettszínházba tartott, amikor a Jókai utca 1. szám alatti lakóház beépítés alatt álló tetőteréből épületelemek szakadtak le. A törmelékek maguk alá temették a balerinát, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy deréktól lefelé lebénult. A Jókai utcai házomlás következtében több autó is totálkárosra tört, és magában az épületben is komoly károk keletkeztek.
Az ügyben még mindig tart a nyomozás. A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatának tájékoztatása szerint négy embert hallgattak ki gyanúsítottként foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt.
Kétségtelen, hogy a baleset a károsultak közül a legjobban Tóth Niki életét változtatta meg. A lebénult balerina ügyvédje, Ikanov Gábor a Metropolnak kifejtette: az ügy bonyolultságára való tekintettel nem hibáztatják a hatóságot a nyomozás elhúzódása miatt.
Elengedhetetlen a szakértők bevonása, mert a tények megállapításához olyan különleges ismeretek szükségesek, melyekkel nem feltétlenül rendelkezik a rendőrség, az ügyészség, illetve a sértett fél. Niki a tőle telhetőt megtette a kihallgatásán, vagyis minden kérdésre őszintén válaszolt
– mondta a jogász.
„Fontos hangsúlyoznom, hogy a gyanúsítottak több előírást nem tartottak be. Fontos kérdés, hogy hogyan készültek a kivitelezési tervek, és miért nem készült bontási terv. Ugyancsak érdekes, hogy az építkezésen miért nem vett részt műszaki ellenőr” – magyarázta Ikanov Gábor.
Az ügyvéd úgy véli, három év elteltével a rendőrség a Jókai utcai házomlás ügyében hamarosan lezárhatja a nyomozást, és az iratokat megküldheti az ügyészségnek vádemelési javaslattal.
A baleset miatt Niki nagy valószínűséggel soha többé nem táncolhat, ám a lebénult balerina töretlenül reménykedik abban, hogy az orvostudomány fejlődésének köszönhetően egy nap még – legalább mankóval – képes lesz járni.
A butik vezetője csodával határos módon megúszta az esetet.
Egy elismert UFO-kutató nemrégiben egy üzenetet osztott meg
Retró bringák, retró képeken
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre