
Menekítik az embereket Siófokon: lángok emésztenek egy nyaralót
A tűz a tetőzetet is érintette.
A rendőrség nagy erőkkel keresi!
Az Oroszlányi Rendőrkapitányság a 11040-157/97/2025. körözési számon eljárást folytat Kovács Jánosné – Frigur Katalin – eltűnése kapcsán. A 64 éves nő, május 6-án egy Tatabánya irányába közlekedő autóbuszra szállt fel. A keresett személy ez idáig életjelet nem adott magáról, tartózkodási helye ismeretlen. Térben és időben nehezen tájékozódik, egészségügyi gondozás alatt áll.
Kovács Jánosné körülbelül 150 cm magas, sovány testalkatú, körülbelül 40 kilogramm. Őszes-fekete hajú, barna szemű, arcán 4-5 centiméter vágási sebhely található. Kovács Jánosné fotója ITT látható, amíg a rendőrség vissza nem vonja a körözést.
Az Oroszlányi Rendőrkapitányság várja azoknak a jelentkezését, akik a képen látható nő tartózkodási helyével kapcsolatban bármilyen információval rendelkeznek. Bejelentés tehető a 06/34-517-777-es telefonszámon, illetve névtelenség megőrzése mellett az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, valamint a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.
A tűz a tetőzetet is érintette.
Összeütközött két autó a 83-ason, Pápánál.
Áramütés végzett egy fiatal férfival takarítás közben.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.