
"Ha nekem sikerült..." Az érettségiző diákoknak üzent Orbán Viktor
Hétfőn elkezdődött az érettségi vizsgaidőszak.
Bud Spencer magyar hangjaként is ismert a színész. Bujtor István emellett a vitorlázás szerelmese is volt.
Ma ünnepelné 83. születésnapját Bujtor István színész, rendező és vitorlásversenyző, aki Budapesten született. Segédmunkásként és pincérként kezdett dolgozni. 1964-től szerepelt tv-filmekben, volt a győri Kisfaludy Színház, a József Attila Színház, a pécsi Nemzeti Színház, az Irodalmi Színpad és a Vígszínház tagja. 1978-tól 1988-ig dolgozott a Mafilmnél, 1990-től a Bujtor Film Kft. ügyvezető igazgatója volt. 1979-ben Balázs Béla-díjat kapott, de Bud Spencer magyar hangjaként is hatalmas sikert aratott. Bujtor István feltűnt a Sándor Mátyás, A pogány Madonna, A három testőr Afrikában és a Fekete gyémántok című filmben is.
116 évvel ezelőtt született Radnóti Miklós, költő, tanár, a modern magyar líra kiemelkedő képviselője. Édesanyja és ikertestvére meghaltak a születése során. Magyar-francia szakos középiskolai tanár volt. Jellemző rá a tiszta műfajiságra való törekvés, illetve a hagyományos, kipróbált műfajok felelevenítése. 35 éves korában halt meg, munkaszolgálatról hazatérőben lőtték agyon. Felesége, Gyarmati Fanni 102 éves koráig élt, nagy gonddal őrizte és kezelte Radnóti műveit.
Budapesten 1947-ben, ezen a napon született B. Tóth László zenei szerkesztő, műsorvezető és lemezlovas. Alapító tagja volt a Fővárosi Művelődési Ház magnós klubjának. 1976-tól lemezlovasként dolgozott, majd 1981-től a Magyar Rádió zenei szerkesztőjének munkatársaként volt. 1984-ben indult saját műsora "Poptarisznya" néven, valamint a tv-ben az "Egymillió fontos hangjegy" és a "Rockstúdió". Nevéhez fűződik a nagy sikerű Calypso Rádió elindítása.
Andrew Carnegie (1835-1919) amerikai acélkirály 1889-ben egy 2 millió dolláros telket vásárolt New York-ban, a 7. sugárút és az 57. utca sarkán, zeneművészeti központ felépítése céljából. Alig két évvel később, 1891. május 5-én átadták és megnyitották a Carnegie Hall-t. Az ünnepi koncerten Pjotr Iljics Csajkovszkij kiváló orosz zeneszerző vezényelt. Az intézmény 1960-ban került a város tulajdonába, 1964-ben pedig nemzeti kulturális örökséggé nyilvánították.
Alan Shepard Jr. haditengerész parancsnok Cape Canaveral-ből indult 1961. május 5-én. Ez volt az első repülése a NASA programjának, amely során egy ember a Mercury űrhajó fedélzetén átlépte az úgynevezett Kármán-vonalat és eljutott a világűrbe. Freedom 7 néven is ismert a jármű, mivel a repülés során – az űrhajós választása alapján – ezt a rádió hívójelet használta a NASA.
Budapesten, 1936 május 5-én született a Kossuth- és József Attila-díjas magyar író, elbeszélő, meseíró, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. Egyik legismertebb gyermekregénye a Négyszögletű Kerek Erdő, 1985-ben jelent meg. Hetvenévesen, 2006. december 22-én hunyt el Budapesten.
A JazzFest Budapest 2025. április 27. és május 14. között kerül megrendezésre, és számos hazai és nemzetközi jazzelőadót vonultat fel különböző budapesti helyszíneken. A fesztivál célja, hogy bemutassa a jazz műfajának sokszínűségét, és minden korosztály számára élményt nyújtson. Május 5-én az alábbi programok várják az érdeklődőket:
Csengey Enikő festőművész A woman’s body is not a human’s body című kiállításában a női torzók ábrázolásán keresztül fogalmaz meg kritikát a társadalmunk felé, amely tárgyiasítja, és sematikus határok közé kényszeríti a női testet, ugyanakkor folyamatosan rajta tartja a szemét. A meztelenség és a szuggesztív pózok a kiszolgáltatottság és a szexuális vágyak kifejeződésének lenyomatai. A fej nélküli test töredékek személytelenek, nem láthatjuk meg az ember igazi valóját a fizikai test mögött. A kiállítás május 10-ig ingyenesen tekinthető meg a Fashion Street Galleryben.
Idén is megnyílt a Chinatown Terasz, az ázsiai street food piac, amely egészen szeptember 15-ig várja a vendégeket. Ikonikus nagysátrával, 120 asztalával és 12 büféstandjával a Chinatown Terasz Budapest egyik legnépszerűbb szabadtéri gasztroterévé vált. A helyszín több száz autentikus ázsiai street foodot és italt kínál, többek között kínai BBQ-t, dim sumot, wok-ételeket, kínai sört és bubble teát. Az immáron tizenharmadik alkalommal megnyíló terasz számos kulturális és szórakoztató programot is szervez nyitvatartási ideje alatt.
A köpönyeg.hu előrejelzése szerint május 5-én, hétfőn közepesen vagy erősen felhős idő valószínű, elszórtan fordulhat elő eső, zápor. Az északnyugati szél kevés helyen még megerősödhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között alakul.
Hétfőn elkezdődött az érettségi vizsgaidőszak.
Egy 30 éves férfi magáról talált egy régi fotót a neten.
Budapest történelme nemcsak a könyvek lapjain, hanem a fényképek megfakult papírján is tovább él.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre