Iszonyatos buszbalesetről jött hír: több mint 50 emberhez rohannak a mentők

Két turistabusz balesetezett.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2025.03.03.
Módosítva: 2025.03.03.
turistabusz sérült baleset

Több mint ötven sérültje van két turistabusz balesetének Barcelonában - közölték hétfőn a katalán hatóságok. A tájékoztatás szerint négy súlyosan sérült ember állapota válságos, s járókelők is vannak a sérültek között. Salvador Illa regionális vezető a katalán kormány támogatásáról biztosította az érintetteket.

A sérültek között van egy nagyobb csoport fiatal olasz turista, túlnyomó részben 18, illetve 17 éves tinédzserek, akik Lloret de Mar nevű üdülőtelepülésen szálltak meg és éppen kiránduláson voltak Barcelonában. A baleset oka egyelőre nem ismert.

Az olasz turisták járműve az Avinguda Diagonalon, Barcelona egyik legfontosabb útvonalán hajtott neki egy másik busznak, amely az útszegélyen parkolt és éppen egy hajókirándulás résztvevői szálltak fel rá - közölte egyebek között az RTVE helyi televízió szemtanúkra, illetve az utazásszervezőkre hivatkozva. A hajókiránduláson a többi között német, brit és olasz turisták vettek részt. Az ütközés következtében a parkoló busz a járdára gurult, ahol egy fa és egy kidőlt utcalámpa állította meg - írja az MTI.
 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás