
Mentővel vitték kórházba: tragédiák sora éri a népszerű magyar feltalálót
Szívnagyobbodást diagnosztizáltak nála az orvosok.
Savanyú a szőlő, de mindenesetre nagyon csípi a szemét az álzöld fővárosnak a fideszes V. kerület klímatudatos fásítása.
Azt már lassan megszokhattuk, hogy Karácsony Gergely előszeretettel ékeskedik sajátjaként a belvárosi önkormányzat fejlesztéseivel. Most azonban táskahordozója, Bardóczi Sándor állt bele Szentgyörgyvölgyi Péter polgármester fásítási szokásaiba, akinek a válaszát nem tette zsebre a főtájépítész. Bardóczi szerint az egyébként zöldszemléletet Budapesten szinte egyedüliként alkalmazó kerületnek nem nagy, akár 10 méter magas – előnevelt, 25-30 éves – fákat kellene ültetnie, hanem csenevész csemetéket, ahogy ők szokták zöldszemlélet nélkül. Hogy igazát alátámassza Bardóczi, a magas fák durván nagyszámú elhalási számára hivatkozott a kerületben. Mint mondta, az egyik belvárosi téren elpusztult egy (!) ilyen magas fa. Bardócziban annyi keserűség lehetett, hogy a végül méregdrágán, de csökkentett műszaki tartalommal felújított Blaha Lujza téri fásítással is szembeállította az esetet közösségi oldalán.
„Ott a Blaha: mennyit szidtak bennünket, hogy micsoda piszkafákat ültettünk! Jaja, csak azoknak a piszkafáknak a zöme az első évben nőtt fél métert. Már az első évben. Nem volt ültetési sokk. Pusztulás se, kivéve a rúdtáncos esetet, s azt a fát, aminek a fahelyét a közeli üzlet mosogatólé-kiöntőhelynek nézett” – sorolta litániába öntve közösségi oldalán Bardóczi az érveket. Mint fogalmazott: „A Szomory Dezső téren ezzel szemben a kerület által beültetett hatalmas perzsa varázsfákból elpusztult egy”.
Bardóczi inkább irigykedő posztjára Szentgyörgyvölgyi Péter válaszolt, a tájépítész ezt azonban nem tette zsebre.
Mivel nem Belváros polgármesterétől kérdezett Bardóczi, csak a közösségi oldalán posztolt egy szakmaiatlan, de lejárató litániát, és Budapest főtájépítészének Facebook-oldalán a hozzászólási lehetőség korlátozott, így Szentgyörgyvölgyi az Énbudapestem.hu egyik posztja alatt válaszolt a kamuzöld főváros főtájépítészének:
„A szavai túlnyomórészt szakmai elismerést tükröznek, ami nekünk, akik a kerület élhetőbbé tételén dolgozunk évek óta, nyilvánvalóan jólesnek. Az ültetéskori nagyobb méret alkalmazásával pedig a kerület valóban magasabb kockázatot vállal, de az eredmények alapvetően kedvezőek. Ilyen nagy méretű fákat ültettünk többek között a Bástya parkba, a Hild térre, vagy legutóbb az Egyetem térre is. Ezek a fák egytől egyig jól érzik magukat” – tájékoztatta Belváros polgármestere Bardóczit.
Szentgyörgyvölgyi Péter hozzátette:
Belvárosban az egyetlen fa elhalása sem volt hiábavaló, hiszen azóta a kutyák vizelete ellen is új technológiát vetnek be. Sem ez, sem a gyors reagálás nem mondható el viszont a kamuzöld fővárosról. Szentgyörgyvölgyi Péter válaszát így folytatta Bardóczinak:
„Természetesen van olyan esetünk, ahol újra kellett fát ültetnünk, így például az öntől sok kritikát kapott Szomory Dezső téri nagy fák esetében, azonban az ott végrehajtott újraültetés oka nem a hibás döntésben vagy megvalósításban keresendő, ahogy Ön azt sokszor megemlíti. Hanem abban, hogy a kutyák vizelete okozta marás a törzs kérgét rövid időn belül olyan súlyosan károsította, hogy az egyik 10 méter magas – előnevelt, 25 éves új fánk tökéletes eredése után – gyors és látványos elhalásához vezetett. Éppen ezért a kerület ki is dolgozott egy új fakéregvédő rácsot is, amelyet az ilyen esetek megelőzése érdekében, ahol szükséges, alkalmazni is fogunk” – hívta fel Bardóczi figyelmét a fejlesztésre is egyúttal Szentgyörgyvölgyi.
Belváros Önkormányzata egyébként az elmúlt években közel 700 új fát ültetett. Ebből
Szívnagyobbodást diagnosztizáltak nála az orvosok.
Hátborzongató részletek derültek ki az eset kapcsán.
Forró napokra készülhetünk, de nem ússzuk meg szárazon.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.