
Hiába kérték a barátnők, hogy lassítson: halálba vitte a sofőr a lányokat
A legjobb barátnők egymás kezét szorítva haltak meg.
A szeretteit sokkolta a váratlan tragédia.
A fizikailag megterhelő munkáját okolta a fejfájásáért egy 41 éves családanya, majd tragikus módon, alig két héttel később elhunyt, miután halálos agydaganatot diagnosztizáltak nála. Nicolette Richardson 2020. november 16-án kezdett el fejfájást tapasztalni, kezdetben pedig a háziorvosa is migrénre gyanakodott. Ugyanakkor azt javasolta a nőnek, ha a panasza a fájdalomcsillapítók szedése mellett is fennáll, akkor mindenképp keresse fel a sürgősségi osztályt.
Nicolette-en még ugyanazon a napon MRI-vizsgálatot végeztek, amely kimutatta, hogy negyedik stádiumú glioblasztóma agydaganata van. Ezt követően november 23-án sürgősségi műtéten esett át, hogy a daganatnak a lehető legnagyobb részét el tudják távolítani. Sajnálatos módon azonban a beavatkozás következtében Nicolette lebénult és elvesztette a látását. Az orvosok ekkor kénytelenek voltak kómába helyezni az édesanyát, amiből végül már soha többé nem ébredt fel – 2020. november 30-án lekapcsolták a létfenntartó gépekről. Nicolette párja – egyben kislányának, Isabellának az édesapja –, Austen Ham-Howes úgy nyilatkozott, a történtek mérhetetlenül sokkolták őt.
Az egyik pillanatban még olyan házakat nézegettünk, ahol a terveink szerint felépíthettük volna a jövőnket, majd a következőben Nicolette megbetegedett. Hirtelen egy olyan világban találtam magam, ahol a gyermekem anyja az életéért harcol
- mondta el a férfi, aki öt évvel a tragédia után azért küzd a nyolcéves lányával együtt, hogy pénzt gyűjtsenek az agydaganatok kutatására, ezzel is tisztelegve Nicolette emléke előtt – írja a Mirror.
A legjobb barátnők egymás kezét szorítva haltak meg.
Kis-Rigó László máris nyilatkozott.
A rendőrség több gyanús dolgot is észrevett az évek során.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre