
Roncsok szanaszét, ötéves kisfiúval rohantak kórházba a jászszentlászlói baleset után
A gyermek és a nagymamája is orvosi segítségre szorult.
Idén február 5-ére esik hamvazószerda. Miért ez a neve a böjt kezdetének és mi volt a szokás ilyenkor, a húsvétot megelőző napokban? A 40 napos böjt azt jelenti, hogy negyven nap múlva már húsvét lesz? Mutatjuk a válaszokat!
Ma van ugyanis hamvazószerda, ami a nyugati kereszténységben a nagyböjt kezdőnapja, a húsvétvasárnaptól visszaszámolt 40. nap. Mozgó ünnep, legkorábbi lehetséges időpontja február 4. és a legkésőbbi március 10. Ez a farsangi időszak utáni első nap és idén március 5-ére esik.
A visszafogottság, a lelki és testi megtisztulás időszaka a böjt, ami a hamvazószerdával kezdődik. Az elnevezés arra utal, hogy régen ilyenkor a múlt évi megszentelt barkát elégették, hamuját a pap megszentelte és keresztet rajzol vele a hívek homlokára, annak bizonyságára, hogy a halandók porból lettek, s porrá lesznek. Egy másik olvasatban a név onnan származik, hogy az őskeresztények vezeklésként hamut szórtak a fejükre, ez pedig a 12. századtól az egyházi szertartás része lett (hamvazkodás) – olvasható a Wikipédián.
A húsvétot megelőző nagyböjt hossza Jézus 40 napos böjtjét követi. A nyugati egyházban ez a húsvét előtti negyven hétköznapra terjed ki, a szombatokat is beleértve. Ezzel szemben a orthodox egyházban és több keleti katolikus részegyházban szombaton sem böjtölnek, ezért a nagyböjt a hamvazószerda előtti második vasárnapon (húshagyóvasárnap) kezdődik. Ezek alapján nálunk idén a nagypéntek április 18-án, a nagyszombat április 19-én, húsvétvasárnap április 20-án, húsvéthétfő pedig április 21-én lesz.
Az egyik legnépszerűbb múzeum minden egyes szegletét be lehet járni az alapításának évfordulója alkalmából. Ráadásul mindezt ingyen! Ma van ugyanis a budapesti Néprajzi Múzeum napja, a múzeum alapításának évfordulója (1872. március 5.) emlékére. Ekkor nevezték ki Xántus Jánost a Magyar Nemzeti Múzeum Etnográfiai Osztályának őrévé. Ebből az alakalomból a mai napon a Néprajzi Múzeum nemcsak ingyenesen látogatható, hanem egész napos nyitott rendezvényen is részt vehetünk, ahol változatos programokon keresztül élhetjük át a múzeumban zajló szakmai munka izgalmait. A részletes programok itt olvashatók.
A disszociatív vagy többszörös személyiség egy személyiségzavar, aminek meghatározó jellemzője, hogy az egyénnek két vagy (az esetek felében) több elkülönült személyisége van saját névvel, emlékezetkieséssel vagy anélkül, melyek között kisebb-nagyobb mértékű átjárás lehetséges. A disszociatív személyiségzavart gyakran összekeverik a skizofréniával vagy a tudathasadás formáival. A kezelés hosszú és bonyolult, erre és az ebben a betegségben szenvedőkre is emlékezünk ma.
Alessandro Volta olasz fizikus volt az, akiről a volt mértékegységet elnevezték. Ő volt az elektromos áram elméletének kidolgozója, a víz elektrolízisének felfedezője és a kénsavoldatba merülő cink- és rézelektródból álló Volta-elem (galvánelem) feltalálója. Volta 1827. március 5-én hunyt el.
Ray Tomlinson amerikai tudós, programozó, volt az e-mail „feltalálója” és ő küldte a világ első e-mailjét is. Egészen pontosan ő hozta létre az első e-mail-programot az ARPANET rendszerben 1971-ben, ami az internet elődjének tekinthető egyetemközi hálózat volt. Miatta használjuk ma is a @-jelet a e-mail-címekben. Tomlinson 9 éve, 2016. március 5-én hunyt el.
A koponyeg.hu szerint szerdán ragyogó napsütés jön kevés magas szintű felhővel, csapadék nélkül. 12-17 fok valószínű. Beköszönt az igazi tavaszi, kellemes idő.
Március 5. és 9. között izgalmas programokkal, nőnapi fókusszal és Budapest-szerte különleges helyszínekkel tér vissza ötödik alkalommal a Trafó nevével összefonódó NextFeszt. Az ötnapos esemény a kortárs tánc, a független színház és a kísérleti performansz mellett képzőművészeti, zenei és műfaji határokat átlépő kezdeményezésekkel is várja az érdeklődőket. A részletes programok itt olvashatók.
A gyermek és a nagymamája is orvosi segítségre szorult.
Vársz már az áttörésre a karrieredben?
A férfinél 3. stádiumú vastagbélrákot találtak.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre