
A rendőrök is sokkot kaptak: embertelen körülmények közül mentettek ki egy gyermeket
Az ügyben három embert állítottak elő.
Alighanem második születésnapjukat ünnepelhetik a társaság tagjai.
Csak a szerencsén múlik, hogy nem egy négy halálos áldozatot követelő balesetről kell beszámolnunk, ugyanis sajnos könnyen tragédiával végződhetett volna az a baleset, ami Nyíregyházánál történt, amikor egy fiatal társaság kocsiját letarolta egy vonat. Épp buliból tartottak hazafelé, egy lány vezetett, aki a Tények információi szerint részeg volt. Nem tudott bevenni egy kanyart, így egy árokba csapódott, majd a síneken fennakadt a kocsi. Mindeközben épp közeledett egy vonat. Ugyan a mozdonyvezető látta a járművet, de már nem tudott megállni. A fiatalok egyetlen szerencséje, hogy a mögöttük érkező autóból kipattantak, és az utolsó pillanatban kihúzták őket a járműből, amit nem sokkal később a felismerhetetlenségig összeroncsolt az érkező szerelvény.
Az ügyben három embert állítottak elő.
A sztráda érintett szakaszát teljes szélességében lezárták.
Azonnal értesítették a hatóságokat.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre