
Nincsenek szavak: élőben nyomta a sztár a TikTokon, amikor megölték – Videó
Hátulról támadt a gyilkos, az énekesnek esélye sem volt a túlélésre.
Lehoczki Ádám veszi át Szalai Piroska helyét a Fővárosi Közgyűlésben.
Miután Szalai Piroskát miniszterelnöki megbízottá nevezték ki, összeférhetetlenség miatt le kellett mondania korábbi tisztségéről, azaz a Fővárosi Közgyűlésben betöltött szerepéről.
A Fővárosi Választási Bizottság határozata alapján a Szalai Piroska lemondása miatt megüresedett fővárosi önkormányzati képviselői mandátumot Lehoczki Ádám Jánosnak adták ki.
„A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt jelölő szervezetek közös fővárosi listájának 5. sorszám alatti helyéről mandátumot szerzett Varga Zsoltné Szalai Piroska Mária lemondása miatt megüresedett fővárosi önkormányzati képviselői mandátumot Lehoczki Ádám Jánosnak adta ki” - olvasható Fővárosi Választási Bizottság szerdai keltezésű határozatában.
„Lehoczki Ádám barátunkkal erősítünk a Fővárosi Közgyűlésben” – hívta fel a figyelmet Szentkirályi Alexandra a közösségi oldalán.
A budapesti Fidesz vezetője kihangsúlyozta: önkormányzati képviselőként bármikor számíthatott rá a XV. kerület az utóbbi tizenegy évben. Úgy jellemezte az új fővárosi képviselőt: Lehoczki Ádám jogász, édesapa és egy igazi külvárosi harcos.
Hátulról támadt a gyilkos, az énekesnek esélye sem volt a túlélésre.
Sem az összeférhetetlenségi eljárás, sem a cégvezetők visszahívásának ügyében nincs fejlemény.
Az emberrabló nem egyedül hajtotta végre a bűntényt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre