A pandémia időszaka örökre beíródott a modernkori történelembe, bármennyire is szeretnénk elfelejteni. Napra pontosan 5 éve annak, amikor kiderült: világjárvány van kibontakozóban. A koronavírus hatásai ma is érezhetőek, éppen most rendeltek el több kórházban látogatási tilalmat a vírus terjedése miatt, de már korántsem olyan veszélyes, mint a kezdetekben.
Bár a koronavírus mára egy influenzaszerű fertőzéssé szelídült, oltások, gyógymódok védenek ellene, a világjárvány idején csaknem 800 millió ember kapta el a fertőzést és 7 milliónál is többen haltak bele. Cikkünk a pandémia kezdetétől a végéig tartó időszakot foglalja össze.
2019 végén baljós gondolatokkal figyeltük a tévék, az online portálok adásait, felületeit, a hírek egy bizonyos koronavírusról szóltak, amiről annyit tudtunk, hogy nincs ellene gyógymód és rendkívül gyorsan terjed, sok halálos áldozatot szed. Eleinte kevésbé aggódtunk, mondván, hogy Ázsia, Kína nagyon messze van és ez nem fenyeget minket. Nem sokkal később, 2020. január 5-én már egészen más lett a helyzet, ugyanis a kínai kormány bejelentette, hogy a SARS-CoV-2 vírus okozta, Covid–19-betegség elterjedt az országban. Az események innentől gyorsan felpörögtek, napokkal később egyre több ország adott hírt arról, hogy náluk is találtak fertőzött személyt. A repülővel utazók az egész világon széthurcolták a kórokozót néhány hét leforgása alatt. Csak idő kérdése volt, hogy hazánkban is bejelentsék az első regisztrált fertőzöttet. Ez március 4-én történt. A járványt március 11-én az Egészségügyi Világszervezet (WHO) világjárvánnyá nyilvánította. Négy nappal később, március 15-én számoltak be az első elhunyt hazai betegről. Három nappal később Müller Cecília országos tiszti főorvos már arról adott tájékoztatást, hogy Magyarországon bárhol jelen lehet a fertőző vírus.
A járvány három hullámban érte el hazánkat. Folyamatosan nőtt a fertőzöttek száma (2022 nyarán már 2 millió volt), azonban a kormány gyors reagálásának köszönhetően sikerült csökkenteni az áldozatok számát. Már 2020. január 31-én operatív törzset hozott létre a kormány, majd március 11-én országos veszélyhelyzetet hirdetett és meghozta a szükséges korlátozásokról szóló döntést, áprilisban pedig Kiskunhalason világszínvonalú mobil járványkórházat épített néhány hét alatt. Az intézkedések elérték a kívánt hatást: Magyarországon nem voltak olyan szörnyű jelenetek, mint Olaszországban és Spanyolországban, ahol már nem tudták fogadni a betegeket és tömeges volt a halálozás.
Ezzel egy időben a világ meghatározó gyógyszergyártó vállalatai gőzerővel dolgoztak egy hatásos védőoltás kifejlesztésén, amiből a magyar tudósok is kivették a részüket. Március 21-én a Pécsi Tudományegyetem kutatóinak sikerült meghatározniuk a koronavírus teljes genetikai kódját, ami jelentős lépés volt a magyarországi és a nemzetközi kutatások elősegítésére. Ekkor ismertük meg Karikó Katalin, a szintetikus mRNS-alapú vakcinák orvosi technológiájának kifejlesztését felfedezéseivel megalapozó biokémikus nevét, aki később kutatásaiért Nobel-díjat kapott.
Az első védőoltások december végén váltak elérhetővé Európában. Hazánkban december 26-án kezdték meg az oltások beadását, ami ingyenes és önkéntes volt. Mivel ekkor még kevés volt az mRNS-alapú vakcina, a szállítmányok lassan érkeztek, a magyar kormány 2021 februárjában, az EU-ban elsőként Magyarországon, orosz és kínai gyártmányú védőoltásokat is beszerzett, ennek köszönhetően felgyorsult az oltási program és hamarosan a lakosságarányos átoltottság itt volt az egyik legmagasabb Európában.
A pandémia számos szempontból hatást gyakorolt az életünkre, felgyorsította a digitalizációt. A távmunka, a távoktatás mindennapos fogalommá vált, nem beszélve a házhoz rendelésről, legyen szó szinte bármilyen szolgáltatásról.
A gazdasági, a kulturális és a sportélet szenvedte meg leginkább a járványidőszakot és csak 2024-ben talált vissza régi önmagához. Ma már csak rossz emlékként tekintünk vissza a pandémia időszakára, de a koronavírus – ahogyan azt a tudósok megjósolták – velünk maradt, ma is szedi áldozatait, csak sokkal kevésbé veszélyes.
Galériánkban a pandémia időszakát foglaltuk össze képekben:
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre