
„Pillanatok alatt megtörtént” – Életével fizetett a férfi, amiért rosszkor volt rossz helyen
Egy 61 éves férfi életét vesztette, miután egy MRI berendezés szó szerint beszippantotta a nyakláncát.
Összefoglalta a lényeget a Nemzetgazdasági Minisztérium szóvivője.
Palóc André, a Nemzetgazdasági Minisztérium szóvivője egy rövid, közérthető videóban foglalta össze a jövő évi bérek alakulását.
A munkaadóknak és a munkavállalóknak köszönhetően történelmi bérmegállapodás született. Ennek értelmében 2025-től 9 százalékkal, majd ezt követően 13 és 14 százalékkal nő a minimálbér, így összességében 2027-re mintegy 40 százalékos emelkedés lesz tapasztalható
– közölte a szóvivő a Magyarország Kormánya Facebook-oldalára feltöltött videóban. Majd így folytatta:
„A jelenlegi 266 ezer forintról jövőre 290 ezer forint fölé emelkedik a minimálbér, vagyis éves szinten egyhavi bérrel több jut így a családoknak. 2026-ban pedig 328 ezer forintra, 2027-re pedig 374 ezer forintra emelkedik a minimálbér összege. Nemcsak a minimálbér, hanem a garantált bérminimum összege is emelkedik, 2025-től 7 százalékkal lesz magasabb, így már 348 ezer forintot kapnak a garantált bérminimumosok.”
Nézd meg a teljes videót!
Egy 61 éves férfi életét vesztette, miután egy MRI berendezés szó szerint beszippantotta a nyakláncát.
Nem tudták megmenteni az életét.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.