Korábban nem találtak még ennyire erős bizonyítékot.
Megdöbbentő tudományos hírek érkeztek Kenyából. Kutatók egy csoportja ugyanis éveken keresztül dolgozott azért, hogy bizonyítani tudják, hogy egy hominiként ismert ősünk két egyedének lábnyomára bukkantak egy tó mellett megkövesedve. A homini egy olyan főemlős faj volt évmilliókkal ezelőtt, amely a mai élő embereknek és a csimpánzoknak is közös őse volt. Ez a két lábnyom azonban bizonyítja, hogy az emberi faj elődei már elkezdtek olyan jellemzőkkel rendelkezni, mint a mai ismert ember, és párokba rendeződtek.
Az ilyen típusú nyomokkal láthatjuk, hogy több millió évvel ezelőtt élő egyedek hogyan mozogtak a környezetükben, és hogy potenciális kölcsönhatásokba léptek egymással, vagy más állatokkal. Ilyen adatokat kőzetekből, vagy csontokból nehéz megállapítani
- árulta el a lapnak Kevin Hatala a Pennsylvaniai Chatham Egyetem biológus docense. Bár egyértelmű bizonyítékuk nincsen rá, hogy egy páros két tagjáról van szó, néhány óra elteltével kellett ugyanazon a helyen megjelenniük, ami mondanunk sem kell, véletlennek túl valószínűtlen - számolt be róla a Unilad.
Minden kétséget kizárólag bizonyítottuk, hogy nem egy, hanem két hominin is járt ezen a területen néhány óra eltéréssel. Az ötlet, hogy egy időszakban éltek itt nem meglepő, de az, hogy ezt demonstrálni is tudjuk, ez hatalmas áttörés.
Ráadásul ez azt is bizonyította, hogy az emberiség bölcsőjének nevezett Afrikán belül Kenyában is éltek a homininek.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre