A három legnagyobb karácsonyi vásár és a legnagyobb műjégpálya is megnyitja ma a kapuit a fővárosban. A hétvégén pedig további izgalmas programokkal hangolódhatunk a karácsonyra.
November 15-én nyílik Budapest ikonikus karácsonyi vására a Szent István téren. Az Advent Bazilika rendezvényhelyszínén egy 12 méter magas, feldíszített fenyő, betlehemi jászol és monumentális adventi koszorú is lesz az árusok és a koncertek mellett. Ugyancsak ma nyitja meg a kapuit a Vörösmarty Téri Karácsonyi Vásár is, ami már több mint két évtizede kerül megrendezésre az V. kerületben, ahol idén is lesz kisvasút. Végül pedig a Városháza Téli Élménypark és Karácsonyi Vásár is ma nyílik a Deák Ferenc téren és a Városháza parkban. A Deákon lesz a karácsonyi vásári forgatag, a Városháza parkban pedig a jégpálya és a jégfolyosó kap helyet.
Budapest legnagyobb és egyben egyik legszebb korcsolyapályája az idei szezonban november 15-től várja a korcsolyázni vágyó kicsiket és nagyokat, ha az időjárás nem szól közbe. Ahogy már megszokhattuk, a katonazenekar köszönti az új szezont, majd jégtáncbemutatókkal, játékokkal és nyereményekkel fokozzák a hangulatot ma este 5 órától – olvasható a weboldalukon.
A főváros 151. születésnapja alkalmából több koncerttel, kiállítással és a tavaly nagy népszerűségnek örvendő bulivillamossal készülnek a szervezők. Az ünneplés idén háromnapos lesz, november 15-től 17-ig tart majd. A részletes programok itt találhatók.
2024. november 15. és november 16. között a VII. kerületi körzetekben lesz lomtalanítás. Fontos, hogy lom kizárólag az adott címre vonatkozó, a postaládákba dobott hivatalos tájékoztatólevélben, valamint a külön ebből a célból készült online térképeken megjelölt napon, 18 óra után helyezhető ki! A nem a megjelölt időpontban történő lomkikészítés közterület-szennyezési szabálysértésnek minősül, ami bírságot vonhat maga után. A lomokat az FKF a kihelyezést követő napon szállítja el.
1790. november 15-én magyar királlyá koronázták II. Lipótot Pozsonyban, aki egyidejűleg német-római császár és cseh király is volt. II. Lipót bátyja, II. József halála után vette át a hatalmas birodalom kormányzását. Mária Terézia királynő és I. Ferenc német-római császár gyermekeként felvilágosodott szellemű nevelést kapott, különösen a természettudományok és a technika iránt érdeklődött.
A világ első mikroprocesszorát 1971. november 15-én állították elő. A rendkívüli fejlődést jól mutatja, hogy ma a világ leggyorsabb processzora körülbelül 4 gigahertzes (GHz) frekvencián működik, ez pedig olyan gyors az elsőhöz képest, mint a rövidtávfutó Usain Bolt egy csigához viszonyítva. A mikroprocesszor az informatika területén kívül többek között az audio-berendezések, a videójátékok, az autók fedélzeti komputere, a bonyolultabb kapcsolótáblák, a mobiltelefonok, a tűzjelzők és a nagy felbontású tévéadások működéséhez is nélkülözhetetlen.
Pénteken a Közép-magyarországi RVK Intézetben (1113 Budapest, Karolina út 19–21.) 7–19 óra között, a Sugár Üzletközpont II. emeletén (1148 Budapest, Örs vezér tere 24.) 12–17.30 között és az Europeum Plazában (1088 Budapest, Blaha Lujza tér 5.) 14.30–18 óra között, vasárnap pedig reggel 10 és délután négy között a WestEndben (1062 Budapest, Váci út 1–3.).
A koponyeg.hu előrejelzése szerint pénteken továbbra is túlnyomóan borult, szürke időre van kilátás. Elszórtan előfordulhat gyenge eső vagy havas eső. Az északi, északnyugati irányba forduló szél helyenként élénk, a Nyugat-Dunántúlon pedig erős lesz. A hőmérséklet hajnalban –3 és +5 fok között alakul, míg délutánra 2 és 10 fok közé emelkedik. A hétvégén pedig változóan felhős, párás, néhol tartósan ködös idő lesz. Előfordulnak ugyanakkor naposabb tájak is. Nem várható csapadék. Reggelente gyengén fagyni fog, délutánonként 5-12 fok közé melegszik a levegő.
Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz az V., XIV., XI., XIV. kerületben. A rendőrség tájékoztatása szerint tilos megállni november 15-én 8 órától 12 óráig a XI. kerületben a Bicskei utca 6. szám előtt 50 méter hosszan.
1945. november 16-án alakult meg az UNESCO (United Nations Educational, Scientific and Cultural Organization), vagyis az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, ami azóta is számos eszközzel segíti elő a különböző nemzetek és népek közötti tartós béke megteremtését.
Az imént említett UNESCO kezdeményezésére 1995 a tolerancia éve volt, amikor nagyszabású nemzetközi kampányt szerveztek a tolerancia és az erőszakmentesség jegyében. A tolerancia nemzetközi napja ebből az eseményből nőtt ki, mint évenkénti alkalom. Ezen a napon a toleranciára hívják a fel a figyelmet az oktatásban, társadalmi színtereken vagy a politikában.
Nemzetközi Macskakiállítás lesz 2024. november 16-17-én Budapesten, a Lurdy-házban. A kiállításon gyerekprogramok, bemutatók, valamint naponta több száz különleges macska várja az érdeklődőket.
Karbantartás miatt 2024. november 16-án és 17-én a H8-as HÉV csak az Örs vezér tere és Kerepes között jár. A kimaradó szakaszon a H8-as, a H8E és a H8SZ pótlóbusszal lehet utazni. A változás ideje alatt a H9-es HÉV egyes indulási időpontjai is változnak – írja a MÁV-HÉV.
November 16-án ismét felgyulladnak a Szépművészeti Múzeum aranyló fényei, hogy otthont adjanak a legkiválóbb magyar borokat felvonultató Vince Gálának. A borkedvelők megelevenedett örömünnepe alkalmából borkóstolók, tárlatvezetések és mesterkurzusok teszik majd felejthetetlenné az estét – olvasható az esemény leírásában.
A Nemzetközi Diáktanács 1941-ben nyilvánította november 17-ét a diákok napjává, a Londonban tartott konferenciáján. Ezen a napon különböző rendezvényeken emlékeznek meg a fiatalok a diáktársaikról.
A földön minden tizedik csecsemő koraszülöttként jön a világra, Magyarországon ez évente kb. 8000 (2023-as adat) újszülöttet érint. Ők azok az újszülöttek, akik a 37. hét előtt jönnek a világra, közülük csaknem 1500 kritikusan alacsony súllyal. Mivel a koraszülöttek színének a lilát választották, ezen a napon több középületet ezzel a színnel világítanak ki.
Az Európai Art mozi napot 40 ország több mint 700 artmozijában, egy időben, november 17-én, vasárnap tartják majd. Az alkalom célja felhívni a figyelmet az európai filmművészet sokszínűségére és a művészmozik mint kulturális és közösségi terek szerepére. A magyarországi program nagyrészt cannes-i, berlini és velencei versenyfilmekből állt össze, és 8 budapesti moziban lehet majd részt venni a vetítéseken.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre