
Ez a szent védi az európaiakat és a barlangkutatókat is: ma rá emlékezünk
61 évvel ezelőtt választották meg Európa védőszentjének.
A férfi halálának körülményeit vizsgálják. Két lány nő fel apa nélkül.
Egy apuka torokfájásra panaszkodott, majd két nappal később elhunyt. A Manchesterben élő Jay Dignam mindössze 50 éves volt. Két lányát hagyta hátra, a 18 éves Millyt és a 10 éves Scarletet.
Jay családja még mindig próbálja feldolgozni a férfi halálát, amelynek körülményeit jelenleg vizsgálják.
Csak egy torokfájás volt, semmi más. Hihetetlen sokk. Nem fogtuk fel teljesen, és talán még most sem. Amikor meglátogattuk őt a ravatalozóban, akkor kezdett igazán valóságossá válni
– mondta Jay húga, a 34 éves Emma.
Ez annyira hirtelen történt, és egy torokfájás annyira jelentéktelen dolog. Ha biciklizés közben szenvedett volna balesetet, az talán könnyebben felfogható lenne… Ezt így nagyon nehéz elfogadni.
Emma azt is hozzátette, hogy bátyja szinte második apaként volt jelen az életében.
Jay fantasztikus ember volt, hatalmas szívvel, tehetséggel a kétkezi munkák terén, és azzal az állandó késztetéssel, hogy segítsen másokon
– nyilatkozták szerettei. A férfi november 14-én hunyt el, a halálának pontos okát még vizsgálják. Családja és barátai gyászolnak, közben pedig adománygyűjtést indítottak, hogy támogassák lányait ebben a nehéz időszakban – írja a The Sun.
61 évvel ezelőtt választották meg Európa védőszentjének.
Hétvégére akár 30 fok is lehet.
Elutasítják a feltételes szabadlábra helyezési kérelmét.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.