
„Az idő nem segít, amikor elveszíted a gyermekedet” – drogos sofőr balesetezett, meghalt egy 17 éves lány
Ivott is a kábítószerre az autós
Olaszországból üzent a miniszterelnök.
Az olasz és a magyar két szabadságharcos nép, amely sohasem adja meg magát, sohasem adja fel a szabadságát, és sohasem engedi át az országát idegeneknek – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Olaszországban, a Matteo Salvini vezette Liga nagygyűlésén, amelyet a Bergamo közeli Pontida kisváros mezején tartottak. Ezután Orbán Viktor Facebook-oldalán fejtette, ki, hogy Brüsszelből nem kivonulni kell, hanem bevonulni. Mint írta, „Brüsszelt el kell foglalni: vissza kell venni a bürokratáktól, és vissza kell adni az európai embereknek.”
A bejegyzés szerint az első lépést megtettük azzal, hogy Olaszországban jobboldali kormány alakult. A második lépést megtettük azzal, Wilders győzött Hollandiában. A harmadik lépés Kickl győzelme volt Ausztriában, a negyedik pedig Babisé a cseh szenátusi választáson. Hozzátette, az ötödik lépést megtettük, „megalakítottuk a Patrióták csoportját, a harmadik legnagyobb csoportot az Európai Parlamentben.”
Most megerősítjük a Patrióták európai pártját, és továbbmegyünk a jobboldal európai egyesítésének útján. Nincs megállás. A küzdelem végén megfordul majd Párizs, visszavesszük Varsót és Európa legnagyobb politikai ereje leszünk. Akkor kézbe vesszük a brüsszeli politikát, és újra naggyá, erőssé, biztonságossá, gazdaggá és szabaddá tesszük Európát!
– írta a miniszterelnök.

Ivott is a kábítószerre az autós

Másodfokú égési sérüléseket szenvedett a kicsi.

Ledöbbent, amikor kiszámolta, 30 millió költött drogra a nő.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.