„Most már késő, várom a halált” – a kétgyermekes édesanyát elküldték az orvosok, hogy csak meghúzta a hátát

Egy anyuka, akinek az orvosok azt mondták, hogy valószínűleg meghúzta a hátát, amikor a gyermekeit emelgette, teljesen megsemmisült, amikor fájdalmait végül terminális állapotként diagnosztizálták.

A 34 éves Jennifer McNeill elmondta, hogy a tünetei akkor kezdődtek, amikor szúró fájdalmat kezdett érezni a hátában, és alig tudott járni. A skóciai Gourockból származó kétgyermekes anyuka felkereste háziorvosát, aki három hétig fizioterápiát javasolt neki.

A fájdalom azonban fokozódott, és számos vizsgálat és MRI után azt mondták neki, hogy negyedik stádiumú mellrákja van, amely átterjedt a gerincére. Mivel a rák már elterjedt, az orvosok nem tudták eltávolítani a daganatot, és Jennifernek azt mondták, hogy a betegsége végzetes.

Azt mondta: „A fájdalom olyan erős volt, hogy a földre rogytam, és a páromnak fel kellett emelnie, mert nem tudtam felállni. Elmentem a kórházba, de ott azt mondták, csak meghúztam a hátam. Hónapokig teljes gyötrelemben voltam. Amikor először elkezdődött a fájdalom, Aidan egy-, Millie pedig kétéves volt. Az orvosok azt mondták, hogy valószínűleg meghúztam az izmom, miközben emeltem őket. Hónapokig tartott, és olyan súlyos lett, hogy alig tudtam járni. Egyszerűen nem hittem el, hogy sok kórházi és sok orvosi látogatás után ez egy terminális rák, és már túl késő volt bármit is tenni – már átterjedt a hátamra.”

„Amikor közölték velem a diagnózist, csak a gyerekeimre tudtam gondolni. Terveim voltak, családi nyaralások, már nézegettem, hova lehetne beíratni a gyerekeket, melyik iskola lenne nekik a legjobb. Le voltam döbbenve és sokkos állapotban voltam. Soha nem hittem, hogy rákos vagyok, mert nyilvánvalóan soha nem tűnt fel, amikor átvizsgáltam magam, és az orvosok se mondták, amikor vizsgálatokra mentem.”

Jennifer úgy döntött, nem mondja el a gyermekeinek, hogy rákos. Annyit árultak el nekik, hogy édesanyjuknak fáj a háta, és ezért nem tudja emelgetni őket.

„Bátor arcot öltök a gyermekeim kedvéért, és úgy teszek, mintha nem lenne semmi baj. Annyi csodálatos ember van az életemben, akik annyira támogattak. Őszintén szólva, ha a szeretet megmenthetne, már meggyógyulnék.”