
Íme Orbán Viktor fontos bejelentései a Kossuth Rádióban
Orbán Viktor Abu Dhabiból jelentkezett be.
Többen is jelentették, hogy medvét láttak egy Komárom-Esztergom vármegyei falu határában, ami nem kis riadalmat okozott a településen. Bajót lakói nagy erőkkel eredtek a hatalmas állat nyomába, köztük a polgármester is.
Medvét láttak! Nyolc különböző személy is jelezte, hogy medve kószál Bajót községben, így a település polgármestere fogta a gumicsizmáját és a vadállat nyomába eredt. Tóth Zoltán maga is vadász, 8 éve vezeti a helyi vadásztársaságot, így a feladat testhezálló volt számára. A polgármester mindent megtesz annak érdekében, hogy a helyiek nyugalmát és biztonságát biztosítja.
„Többen is bejelentették, hogy egy széttett lábakkal ülő, fura állatot láttak”
– magyarázta lapunknak Tóth Zoltán, Bajót polgármestere, aki az első bejelentést követően azonnal értesítette az illetékes szerveket, hogy kezdjék meg a kutatást a medve nyomai után.
A vadásztársaság emberei még aznap végigjárták az érintett területeket, ám medvére utaló jeleket nem találtak, ami egyáltalán nem zárja ki a medve jelenlétét. A területen több zöldfelület, nádas is van, nem beszélve a patakmederről, ahol mindenféle nyom nélkül akár kilométereket is haladhat egy állat
– ecseteli Tóth Zoltán, aki Facebook-bejegyzésben is felhívta a lakosság figyelmét a veszélyre, hiszen ezen a területen van Kéktúra-útvonal, ráadásul többen járnak ide gombászni, sziklát mászni, de a jól ismert Mária kegyhelyhez is sokan zarándokolnak el az őszi időszakban. A bejegyzést követően aztán egyre több bejelentés érkezett.
Volt akit a Facebook-bejegyzés győzött meg, mert ő maga azt hitte rémeket lát, de most már sejti, hogy valóban medvét láthatott. Olyan is volt, aki az éjszaka folyamán hallott üvöltő hangokat. Nem hagytak nyugodni a bejelentések, így fogtam a gumicsizmámat, és én magam is bejártam a helyszínt
– idézi fel Tóth Zoltán, aki a vadásztársaság többi tagjához hasonlóan semmilyen medvére utaló nyomot nem fedezett fel az érintett területeken.
A polgármester szerint előfordulhat, hogy többeket is megtévesztett valamilyen másik állat, ráadásul most van a dámszarvasok párzási időszaka, ami szintén megzavarhatta a „szemtanúkat”. Az állatok által keltett barcogás hasonlíthat akár medveüvöltésre is, így Tóth Zoltán abban bízik, csak erről van szó, nem fenyegeti medveveszély a lakosságot.
Több etetőhelyünk is van, ahol vannak vadkamerák. Ha van itt medve, néhány napon belül rögzíteni fogja egy kamera és akkor mindenkit értesíteni fogunk
– zárta a szakember, aki mindenkit óvatosságra int mindaddig, amíg egyértelműen ki nem derül, hogy kószál-e medve Bajót környékén. A polgármester azt is elmondta, a medvék ellen a legjobb védekezés az, ha nem találkozunk velük, ám egy jó tanácsot is adott: sose közlekedjünk egyedül az erdőben, és mindig csapjunk egy kis zajt magunk körül.
Orbán Viktor Abu Dhabiból jelentkezett be.
Napokig tartó kokainmámorba menekült.
Orbán Viktor szerint legyen béke, szabadság és egyetértés.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.