Rétvári Bence: 2013-hoz képest sokkal fejlettebb az árvízvédelem

11 év után ismét nagy árvízzel nézünk szembe.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2024.09.17.
Módosítva: 2024.09.17.
Árvíz 2024 Rétvári Bence árvízvédelem

„Habár Magyarország a 2013 utáni legnagyobb árvízzel néz szembe, de ma már sokkal fejlettebb a védekezőképesség mint akkoriban” – közölte Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden, egy Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

Rétvári Bence közölte, az egy héttel ezelőttihez képest a tetőzéskor a vízállás a Szigetközben, a Dunakanyarban és Budapesten is 6-6,5 méterrel lesz magasabb, a tetőzéskor a vízhozam ötször nagyobb lesz, és 400 százalékkal megnövelt vízmennyiség halad majd végig a folyón.
Az államtitkár felidézte, hogy a szomszédos országokban az árvíz miatt emberek haltak meg és a közlekedést is sok helyen lehetetlenné vált. Magyarország azonban koordináltan veszi fel a küzdelmet, és védi meg a magyar emberek életét, biztonságát, vagyontárgyait, 2013 óta ugyanis jelentős árvízvédelmi fejlesztések valósultak meg 150 milliárd forint értékben, úgy mint árvízvédelmi védvonalak fejlesztése, műtárgyak rekonstrukciója, új létesítmények és záportározók építése, valamint mederrendezési beavatkozásokat is végeztek azóta – számolt be róla az államtitkár.

Kiemelte a Duna-projektet, amely 152 település 500 lakosát érintette, 120 kilométer hosszú védvonalon történt töltésfejlesztés, -erősítés, szivárgásvédelem 28 milliárd forint értékben, valamint a Mosoni-Duna torkolati szakaszának vízszintrehabilitációját 30 milliárd forintot értékben. Utóbbi műtárgy árvízkapuként, komplex védelmi rendszerként szolgál – fűzte hozzá.
További 14 milliárd forint értékben további nagy műtárgyak fejlesztését végezték el Kassánál, Dunakilitinél, Nicknél és Bajánál – ismertette az államtitkár, hangsúlyozva, hogy további 100 milliárd forint értékben pedig még zajlanak a fejlesztések.
De jelenleg is megfeszített munkára van szükség a gáton, ugyanakkor nem rövidtávú védekezésre kell felkészülni, nem csak a tetőzéssel kell számolni, mivel sok probléma merülhet fel utána, a levonuló szakaszban is – hívta fel a figyelmet Rétvári Bence, példaként említve a gátszakadást.
Az államtitkár elmondta, hogy jelenleg 390 kilométeren, 35 település estében folyik védekezés, amelyet elsősorban a polgármesterek szerveznek a katasztrófavédelem és a vízügy támogatásával.
Rétvári Bence kitért arra is, hogy a büntetés végrehajtás is kiveszi a részét a feladatokból, a börtönökben is homokzsákokat töltenek, az enyhébb fokozatú rabok pedig a börtön falain kívül is bekapcsolódhatnak a védekezésbe.
A rendőrség kilenc helyszínen jelen van, van ahol utakat zárnak le, máshol ők is homokzsákokat töltenek, a honvédek pedig a hétfői három település után, kedden további kilencre érkeznek meg, így a hétfői 400-hoz képest, kedden már 1400 honvéd kapcsolódik be a munkába - mondta, hozzátéve, hogy szerdától a területvédelmi tartalékosokat is bevetik Pilismarót térségében.
Eddig egy határállomást, Vámosszabadit kellett lezárni, itt ugyanis a gáton keresztül halad át a határátkelő – számolt be róla az államtitkár.
Megjegyezte, hogy az oktatás zavartalan, az egészségügyi és a szociális intézmények is a megszokott módon működnek.
Rétvári Bence megköszönte a polgárőrök és önkéntes tűzoltók munkáját, akik – mint mondta – az elsők között kapcsolódtak be a védekezésbe.
A védekezésben részt vevő állami vezetők minden külföldi programjukat lemondták, amíg kritikus a helyzet a gátakon – számolt be róla.
Az államtitkár szólt arról is, hogy az önkormányzatok jellemzően utólag tudnak támogatás igényelni a védekezés költségeihez, de 50 százalékos mértékben előleg kérésére is van lehetőség.
A jelenlegi árhullám 30-50 centiméterrel alacsonyabb vízállás mellett halad le a Dunán, mint a 2013-as árvíz idején” – jelentette ki az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

Valamennyi érintett önkormányzatnál megkezdődött a védművek kiépítése, amelyek 20-50 százalékos készültségben vannak, ezért sikeresen befejeződik a megvalósításuk, amikorra a tetőző vízszintek kialakulnak – közölte Láng István.

Az 1500 kilométeres állami védvonalra plusz 298 munkatársukat vezényelték át. Az állami védekezéshez kétmillió homokzsákot csoportosítottak át, illetve több mint egymillió homokzsákot biztosítottak az önkormányzatok számára

– tette hozzá.
Mint elmondta: azt várják, hogy a Lajta Mosonmagyaróvárnál szerda éjjel, a Duna a Szigetközben csütörtök délelőtt, Győrben csütörtök éjjel, Komáromban péntek délelőtt, Esztergomban péntek délután, Nyergesújfalunál szombat hajnalban, Vácnál szombaton és Budapesten szombat este fog tetőzni.
Az alsóbb szakaszokon nagyobb biztonsággal tudják kezelni az árvizet – tette hozzá. Közlése szerint szükségessé vált a Lajta töltésmagasítása, amiben 200 katona segített, további beavatkozások voltak a Szigetközben, illetve Szigetmonostor térségében volt szükség a Duna mederrendezésére.
A szervezetek, a vízügy, a honvédség a rendőrség, a polgárőrség, a büntetésvégrehajtás, a katasztrófavédelem együttműködése olajozott – mondta Láng István.
Góra Zoltán az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője hangsúlyozta, hogy a katasztrófavédelem az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki irányítása mellett végzi a tevékenységét.
Emlékeztetett arra, hogy a tűzoltók hétköznapi körülmények között 24/48 órás váltási időben állnak szolgálatban, ám a rendkívüli helyzetre tekintettel, öt vármegyében, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Pest, Vas és Veszprém vármegyében áttértek a 24/24 órás váltási időszakra.
A Vas vármegyeiek a Győr-Moson-Sopron vármegyeiek, a Veszprém vármegyeiek pedig a Komárom-Esztergom és a Pest vármegyei tűzoltók munkáját támogatja.
Szerdán a Fővárosi- illetve a Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságok is átállnak erre a szolgálati rendre – mondta Góra Zoltán, akinek szavait a Ripost idézi.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás