
Döbbenetes: megrázó fotók kerültek elő Titanicról – Videó
Egyre elkeserítőbb a hajó helyzete lent a mélyben.
Látványos fotókat tettek közzé az elsüllyeszthetetlennek tartott, legendás óceánjáróról, mely bő 112 éve nyugszik a mélyben. A képek valóban látványosak, ám cseppet sem szívderítőek.

A nyáron merülés közben robotok által készített felvételek azt mutatják, hogy az utolsó, 2022-ben készült fotók óta a hajó orrán lévő korlát egy része leszakadt. Azonban a kutatómunka más érdekességet is tartogatott. Ugyanis előkerült a versailles-i Diana bronzszobra, amely az első osztály társalgóját díszítette – az alkotás arccal felfelé feküdt a tengerfenéken. Utoljára 1986-ban fényképezte le Robert Ballard, aki egy évvel korábban találta meg a Titanic roncsát.
A Titanic orra egyszerűen ikonikus – elég, hogyha csak a filmben Jack és Rose jelenetére gondolunk – és ez jut eszünkbe, amikor a hajótörésre gondolunk. És ez már nem az az állapot, mint ami akkor volt. Ez csak egy újabb emlékeztető a nap mint nap bekövetkező pusztulásra
– magyarázta Tomasina Ray, az expedíciót végző RMS Titanic Inc. gyűjteményi igazgatója.
Amikor két évvel ezelőtt a Magellan mélytengeri térképészeti cég és az Atlantic Productions dokumentumfilm-készítő vállalat fényképeket és digitális szkenneléseket készített az orról, a korlát még a helyén volt, de már kezdett leválni. Azonban nem ez a hajó egyetlen bomló része, lassan az egész fémszerkezetet felemésztik a mikrobák.
Amikor a hajó 1912-ben elsüllyedt, kettéhasadt, az orr és a tatja mintegy 800 méterre feküdt egymástól, törmelékekkel körülvéve. A törmelékek között volt a 60 cm-es versailles-i Diana bronzszobra.

Az RMS Titanic Inc. az egyetlen cég, amely jogosult a hajó részeinek kiemelésére, és az évek során több ezer tárgyat juttatott a felszínre, amelyeket világszerte kiállított. Azt tervezik, hogy jövőre visszatérnek a helyszínre, hogy még több maradványt megmentsenek, köztük reményeik szerint Dianát is – írja a brit Metro.
Top hírek

Állatok elszabadulva: Mosómedve garázdálkodott részegen egy italboltban
Hatalmas jelenet rendezett.

Menekítették a lakókat: kigyulladt egy ház a VI. kerületben, így oltották a lángokat - fotókkal
Több tucat lakót menekítettek ki az épületből.

Felfoghatatlan: alvás közben halt meg a 22 éves terhes anyuka - a család szívszorító részleteket osztott meg
Charlie Comer egy 18 hónapos kislányt hagyott hátra.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre