A 96 éves forradalmár fájdalmas vallomása: „Választanom kellett a menekülés és az akasztás között”

Több mint másfél órás késéssel landolt a Londonból érkező repülőgép Budapesten. A család már aggódva és izgatottan várta az ’56-os, 96 éves forradalmárt, aki a siklósi idősek napjára látogatott haza szülővárosába.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2024.09.27.
Módosítva: 2024.09.27.
Gitta József forradalmár Siklós látogatás

Egy éve látták utoljára rokonai Gitta Józsefet. Akkor úgy köszönt el szeretteitől, mintha utoljára találkoznának. Kora ellenére jó egészségi állapotnak örvend az idős férfi, akin nehezen fog az idő vas foga. Az elmúlt évhez képest frissen és üdén érkezett meg több átszállással a hosszú útról az egyesült államok- beli lakhelyéről Waterlooból.

A forradalmár a  világ minden táján dolgozott, mégis a szülővárosa Siklós áll a szívéhez legközelebb
A forradalmár a  világ minden táján dolgozott, mégis szülővárosa, Siklós áll a szívéhez legközelebb Fotó: Faludi Koppány

Miután ismerőseim mondták, hogy a idősek napja lesz a szülővárosomban, úgy gondoltam, hogy útra kelek, mert részt szeretnék venni rajta, és természetesen így találkozhatok a Magyarországon élő rokonaimmal is 

– mondta hosszú út után Joe, akinek Budapestről még több két órát kellett utaznia Siklósig.

A városháza előtt álló emlékműről taszította le a vörös csillagot a forradalmár
A városháza előtt álló emlékműről taszította le a vörös csillagot a forradalmár Fotó: Faludi Koppány

Gitta Józsefnek az 1956-os forradalom után menekülnie kellett, mert Siklóson, a városháza előtti emlékműről a mélybe taszította az önkényuralmi jelképet, a vörös csillagot.

Választanom kellett a menekülés és az akasztás között

– emlékszik vissza Joe, aki miután magához vette a legszükségesebb cuccait, családjával egészen az Egyesült Államokig utazott.

Éltem a világ minden táján, de akárhogy is alakult az életem, mégis Magyarország jelenti az igazi otthonom. Ennyi év után is minden bokrot, és minden ház lakóját ismerem. Vágytam haza

– mondja meghatódva az idős férfi, aki USA-ban európaiként Volkswagenek szerelésével kereste a kenyerét. Időközben elismert méhész vált belőle. Egyiptomban, Kenyában és Tunéziában is tanította a méhészetet, sőt, még könyvet is írt. Utazásai során 14 nyelvet tanult meg beszélni, még szuahéliül is.

Joe-t mindenhol szerették, és mindenhol otthon érezte magát az élete során, de számára mindig Siklós marad a legszebb város, ahová mindig haza vágyik.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás