Kirajzolódott a budapesti baloldali pénzszivattyú térképe: így szövi át a fővárost és kerületeit a korrupció

Elképesztő részletek derültek ki a budapesti baloldal óbudai és zuglói korrupciós ügyeiről. Kirajzolódott a korrupciós térkép: az elmúlt öt év arról szólt, ahogy behálózták a baloldali kerületeket a szálak, amelyek egészen Karácsony Gergelyig érnek...



Megosztás
Szerző: E. ZS.
Létrehozva: 2024.08.26.
Horváth Csaba kiss lászló Zugló Óbuda korrupció

Összedőlni látszik a Karácsony Gergely és a DK által csőd szélére kormányzott Budapestet átszövő korrupciós kártyavár.

Óbudán rácsok mögé került a polgármester és az alpolgármester: a kenőpénzek és fiktív számlák mozgását feltérképező nyomozás után letartóztatták először Czeglédy Gergő szocialista alpolgármestert, majd Kiss László DK-s polgármestert.

Zugló baloldali vezetői ellen pedig vádat emeltek: a Központi Nyomozó Főügyészség parkolást és BKV-t érintő korrupcióval vádolta meg Horváth Csaba fővárosi képviselőt, Zugló polgármesterét, Tóth Csabát, Zugló korábbi országgyűlési képviselőjét, Baja Ferenc volt szocialista minisztert, valamint Molnár Zsolt szocialista országgyűlési képviselőt. 

Lentebb olvashatják a részleteket, itt pedig egy korábbi cikkünket, amelyben összeszedtük Budapest nagy korrupciós térképét – amelyet interaktív formában is elérhet ezen a linken:

https://korrupcioterkep.metropol.hu/

Kiss Lászlót, Óbuda DK-s polgármesterét bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsították meg, a letartóztatásban lévő baloldali kerületvezetőt 18 milliós korrupcióval  vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség Fotó: Facebook

Az elmúlt időszakban rengeteg, mára már nyomozati szakaszban lévő korrupciógyanús ügylet merült fel a Karácsony-féle Budapesten: mint a Városháza-ügy, aztán a külföldről guruló dollárok („lakossági mikroadományok” a ládikákba, eurótízezrek formájában, emlékszünk?), aztán itt volt a Lánchíd felújítás: 1,5 milliárdos hídpénzbotrány számlagyárral spékelve, aztán láttunk a Lánchídtól a Blaháig megdráguló beruházásokat, vagyis több pénzért csökkentett műszaki tartalommal átadott felújításokat, valamint kétes közbeszerzéseket.

A rengeteg budapesti botrány miatt szinte már a feledés homályába merült az országgyűlési választást megelőző, Anonymus által belengetett óbudai kenőpénzek visszafizetéséről szóló botrány, amely mostanra ért be, és aminek következtében letartóztatták Czeglédy Gergő szocialista alpolgármestert, majd Kiss László DK-ás polgármestert is. Mint ismert, Óbuda önkormányzatánál a nyomozó ügyészség többször tartott összehangolt házkutatást dokumentumokat keresve. Ezt követően tartóztatták le Czeglédyt, akit 100 milliós kenőpénz elfogadásával vádolnak, majd a DK-ás polgármestert, akit 18 millió forint kenőpénz elfogadásával gyanúsítanak. 

Itt még szabadlábon: Czeglédy Gergő Óbuda baloldali alpolgármestere és Kiss László DK-s polgármestere Fotó: Facebook

A Kiss László polgármesterrel közölt megalapozott gyanú szerint 2019. októberi polgármesterré választását követően megállapodott egy ismerősével, hogy az érdekeltségébe tartozó cégek rendszeresen megbízásokat kapnak majd az önkormányzattól, amiért cserébe neki és további – az önkormányzatnál dolgozó – hivatalos és nem hivatalos személyeknek pénzt kell visszafizetni. Hogy a vesztegetési pénz eredetét és felhasználási céljait leplezzék, az önkormányzat fiktív, túlárazott szerződéseket kötött több, erre a célra létrehozott gazdasági társasággal. Esetenként a vállalt munkát az önkormányzat alkalmazottai végezték el.

Kiss Lászlót DK-s polgármestert bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség.

Kérdés egyelőre, hogy a maszkos leleplező által megvillantott többi baloldali vezetésű kerületi ügyekre mikor kerül sor. Mint emlékezetes, hasonlóan kenőpénzek elfogadásáról, visszaosztásról, ingatlanhoz jutásról beszélt a többi között a Szaniszló Sándor DK-ás polgármester által vezetett XVIII. kerületben és Kispesten is. Érdekesség, hogy Óbudáról az elsők között vitték el P. Gábort, aki Szaniszló kerületében és Kispesten is megfordult az elmúlt évtizedben, a hírek szerint, mint egyfajta „mágus”. Azt nem tudni, hogy a nevezett személyek jól alszanak-e az óbudai ügy robbanása után, de azt igen, hogy Szaniszló már akkor tagadott. Így volt ez Kiss László esetében is, de Zuglóban sem rózsás a helyzet, nem beszélve Újbudáról, és a fővárosról... Annyi biztos, hogy már most kirajzolódott a Budapestet is átszövő, maffiaszerű baloldali pénzszivattyú térképe, még akkor is, ha az ártatlanság vélelme megilleti a gyanúsítottakat.

Gengszterfilmbe illően védelmi pénzeket szedtek Zuglóban

Zuglóban vádat emeltek korrupciós bűncselekmények miatt többek között Horváth Csaba polgármester, Tóth Csaba volt országgyűlési képviselő, Baja Ferenc volt miniszter és Molnár Zsolt országgyűlési képviselő ellen. A nyomozó ügyészség közleményében azt írta a vádirat Zuglót érintő részéről, hogy 2016-ban a XIV. kerületben bevezetett fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére, közbeszerzési eljárásokat folytattak le.

Két évvel ezelőtt Fuzik Zsolt érintett vallomása alapján robbant ki a zuglói parkolási és a fővárosi korrupciós botrány. Horváth Csaba tagad Fotó: Magyar Nemzet

„Horváth Csaba szocialista polgármester – a Fővárosi Közgyűlés tagjaként – és Tóth Csaba – a kerület szocialista országgyűlési képviselője – a feladat elvégzésére előre kiválasztott egy gazdasági társaságot. Azért, hogy az érintett cég nyerje el a pályázatot, a két politikus befolyásuk érvényesítését ajánlotta a cég képviselőinek. A politikusok közreműködésükért a pályázat elnyerését követően, 2017 és 2019 között havi rendszerességgel 10-15 millió forintot kaptak” – írták a közleményben. 

Karácsony Gergely sem aludhat nyugodtan, hiszen könnyen elvezethetnek hozzá a szálak, akár az óbudai ügyet tekintve, akár a zuglóit. Mint korábban is mondta, gyakorlatilag beismerve, hogy kerületi polgármesterként belekeveredett a zuglói zűrös ügyekbe: Ha visszamegyek, „akkor engem ott elásnak...” A képen Tóth Csabával Fotó: Facebook

A tájékoztatás szerint, 2017-ben egy helyi politikus is megkereste a céget azzal, hogy nem fogja politikai befolyását a parkolási szerződés ellenében érvényesíteni, amiért cserébe több alkalommal 2-3 millió forintot vett át – mint a maffia, védelmi pénzt szedtek, hogy ne bántsák a szerződéseket... A cég a vesztegetésre szánt készpénzt fiktív számlák beállításával, illetve befogadásával teremtette elő.

 

Maffiahálózat a Karácsony-féle fővárosban és Újbudán

 A KNYF közleményében arról is tájékoztatást adott, hogy a XI. kerületben – a közbeszerzés elnyerése után, 2017 és 2020 között – ugyanez a társaság üzemeltette a fizetős parkolási rendszert. A „gördülékeny működés” és „a teljesítésigazolások problémamentes kiállítása” érdekében a cég havi 4 millió forintot fizetett a polgármesteri hivatal egyik vezetőjének. A cég képviseletében eljáró személy érdekeltségébe tartozó, másik cég 2019-ben informatikai szolgáltatásokra kötött keretszerződést a Fővárosi Önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló Budapesti Közlekedési Zrt.-vel (BKK).

Továbbá Baja Ferenc volt szocialista miniszter és egykori országgyűlési képviselő a vádirat szerint a cég tendernyertességének esetére 30 millió forintot kért azért, hogy a szerződés létrejöttét és fenntartását – meglévő befolyásának érvényesítésével – ne akadályozza. Később Baja Ferenc „egy állított szerződéses probléma elhárításáért további 7 millió forintot vett át, ezt követően további havi 2-3 millió forintot kért közbenjárásáért” – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

A korrupciós megállapodásról értesülő Molnár Zsolt szocialista országgyűlési képviselő, befolyására hivatkozással szintén részesedést akart az ügyletből, ezért Baja az ő részére a szerződés meg nem támadásáért 40 millió forintot kért, amit a képviselőnek kifizettek a vádirat szerint.

A Központi Nyomozó Főügyészség vádiratában indítványozta, hogy a bíróság ítélje a megnevezett politikusokat végrehajtandó szabadságvesztésre, tízmillió forintot meghaladó pénzbüntetésre, és rendeljen el velük szemben vagyonelkobzást a jogtalan gazdagodásuk erejéig.

Baloldali leszámolás miatt robbant a zuglói botrány

Mint fentebb megírtuk, Zuglóban nem rózsás a helyzet, Borbély Ádám fideszes képviselő lapunk kérdésére elmondta, hogy az újonnan választott Rózsa András polgármester a baloldallal együtt korábban gond nélkül megszavazta a korrupciógyanús kerületi parkolást érintő előterjesztéseket, ami miatt magyarázatot várnak. 

Elvárjuk mindkét polgármestertől, Horváth Csabától és Rózsa Andrástól, hogy tisztázzák magukat a testület előtt ebben a helyzetben. Ugyanis azokkal a DK-ás képviselőkkel lesz többsége Rózsa Andrásnak októbertől, akik korábban az új parkolási közbeszerzéseket is támogatták. Ugyanez a DK ajánlotta a parkolási korrupciókban már vádlott Horváth Csabát és előtte Tóth Csabát az előválasztáson is, utóbbi esetében ezt addig tették, amíg vélhetően Hadházy Ákosék rá nem bírták valamivel a visszalépésre

– mondta a zuglói kormánypárti politikus. Borbély szerint a Zuglót képviselő Hadházy Ákos országgyűlési képviselő viselkedése önmagában megér egy misét, a parkolási korrupcióról ugyanis sokáig hallgatott.  

„Márki-Zay Péter unokatestvére, Hadházy Ákos ahelyett, hogy feljelentést tett volna, csak posztolgatott az ügyben, még mielőtt kirobbant volna a botrány: a politikus olyanokat írt Facebook-oldalára, hogy létezik egy parkolási ügy, amiben baloldali többségű önkormányzatok érintettek. Sőt, Hadházy volt az, aki először beszámolt a Horváth Csaba jelenlegi zuglói polgármesternél történt házkutatásról is.

Vagyis az egész parkolási botrány a baloldalon belüli maffiaszerű leszámolások miatt robbanhatott ki” – nyilatkozta korábban. 

A budapestieket ez persze nem vigasztalja: a parkolópénzüket a gyanú szerint így is, úgy is lenyúlták a balos politikusok, ahogyan az óbudaiak is csak a rövidebbet húzták …

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás