
Kocsiból ki, földre le – újabb magyarországi drogfogás, újabb videó
Újabb gyanúsítottakat állítottak elő.
Az internet népe a „szláv módiként” emlegeti a férfi Gellért téren alkalmazott megoldását, ami kétségtelenül hatékony.
Már hetek óta tart a brutális hőség, melyben szerdáról csütörtökre (július 18.) csupán néhány fokot esett a hőmérséklet. Nem csoda, ha mindenki azon fáradozik, hogy lehűtse magát, de ez talán mégiscsak túlzás. Olyan helyen kapták lencsevégre a pancsoló férfit, ahol eddig valószínűleg keveseket.

A Szent Gellért téri fürdőt választotta a hűsöléshez, de annak is egy egészen különleges részét. Úgy is mondhatjuk, hogy a tér rossz oldalára ment, mivel nem bent, hanem a kint, a téren található szökőkútban találta meg a maga számítását. Az esetről készült képet az egyik, több mint félmillió követővel rendelkező, angol nyelvű csoportban is megosztották, ahol záporoztak a kommentek.
A sokak által ismert, „Ezek a mieink!” felkiáltások és mémek megjelenése csak a kezdet volt. Jöttek a többnyire angolul kommentelt „Fürdő kilátással!” és egyéb, hasonló megjegyzések. Mivel egy angol nyelvű csoportról van szó, egyesek „szláv módiként” emlegették a szokatlan fürdőzést, nem tudva, hogy nemzetünk nem szláv eredetű.
Lényegében a Szent Gellért téren van, csak nem figyelte, hogy a fürdő a másik oldalon van
– fogalmazott egy hozzászóló, míg egy másik a higiéniai oldalról közelítette az esetet:
„Napolaj helyett kb. két liter fertőtlenítőt kennék magamra, mielőtt megfürödnék egy ilyen helyen.”
Senki: Magyarország nem szláv ország.
Magyarok: Fogd meg a söröm
– fejtette ki egy másik kommentelő.
A fent látható, július 17-én, szerdán közzétett képnél azt sajnos nem közölték, hogy pontosan mikor készült, de a Scenic Depictions of Slavic Life elnevezésű Facebook-csoportban így is több százak napját dobta fel csupán az első pár órában.

Újabb gyanúsítottakat állítottak elő.

Több hónapig tartó nyomozás után letartóztatták az anyát.

Több mint egy évtizedes csúcs dőlt meg ezzel.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.