„Minden rolleresnek volt balesete” – Ketyeg az óra a rendőröknél: ha ezt nem oldod meg, jön a csekk!

Egymásnak adják a kilincset a roller szaküzletekben, hogy tudnak-e biztosítást kötni valahol. Új időszámítás kezdődött a hazai rolleresek életében: idén július közepétől bármikor megállíthatják őket a rendőrök és igazoltathatják, mert kötelező biztosítással kell rendelkezniük.



Megosztás
Szerző: Erdei Róbert Arnold
Létrehozva: 2024.07.19.
Módosítva: 2024.07.19.
roller utca embere biztosítás

Nyár közepétől, július 16-ától azok az e-rolleresek, akiknek az új jogszabályban jelölt rollerük van, kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötniük. A biztosítás összege 5 ezertől 15 ezer forintig terjed, attól függően, melyik biztosítóra tesszük a voksunkat, milyen szolgáltatást igényelünk. Egy kicsit rendőrt játszottunk: megállítottuk és megkérdeztük a rollereseket, megkötötték és kifizették-e már „az éves kötelezőt”.

Július közepétől új időszámítás kezdődött a legtöbb e-rolleres életében /
Július közepétől új időszámítás kezdődött a legtöbb e-rolleres életében Fotó: Rozman Péter

„Szerintem jó ötlet volt”

Noha a KRESZ-módosítás még várat magára, ám az e-rollerekre érvényes szabályok már élesítve vannak. Eszerint azoknak az e-rollereseknek kell fizetniük kgfb-biztosítást minden évben, akiknek a járgánya többet nyom, mint 25 kilogramm, a tervezési sebessége pedig eléri a 14 km/órát, illetve amelynek a saját tömege nem éri el ugyan a 25 kilogrammot, ám a tervezési sebessége meghaladja a 25 km/órát.

Úgy tapasztaltuk, egyelőre a rendőrök még nem szólították le a rollereseket, helyettük megtettük viszont mi! Meglepetésünkre egyikük már több hónappal előtte megkötötte a biztosítást. „Én már rég megkötöttem, mert ez a roller képes százzal is menni. Nekem 5400 forint évente a díja, de szerintem megéri. Bármilyen baleset van, csak van egy biztosításom! Szerintem jó ötlet volt bevezetni a rollerekre” – árulta el az épp munkába siető Béla.

Róbertet bevásárlás előtt sikerült leszólítanunk. Ő már nem volt olyan előrelátó, mint Béla, sőt! Az utolsó pillanatban kötötte meg a rollerbiztosítását. 

Én hirtelen tudtam meg, hogy kell biztosítás. Tegnap, pont a jogszabály érvénybelépésekor intéztem el online. Szerintem szükséges a biztosítás, mert elég veszélyesen közlekednek az emberek, és ha rollerrel vagy, kevésbé érzed magad védettnek mondjuk egy száguldó biciklis vagy épp rolleres mellett. Én 8400 forintot fizetek

 – vallotta be Róbert.

Ákos a szerencsések közé tartozik: neki nem kell biztosítást fizetnie.A rollerbiztosítást nem fogom kifizetni, mert hál’ Isten, nekem nem esik bele abba a rollertípusba a járgányom, amelynél már fizetni kell. Az én rollerem 24,7 kilogrammos és 25 kilométer/órával gurulok vele, szóval… Nincs szükségem a biztosításra” - húzta alá Ákos, aki szerint nemcsak az e-rollereseken „kellene elverni a port”.

Sok rolleres a járdán is használja a járművét, és elüthetnek vele bárkit. Ha már százzal is tud menni egy roller, akkor menjen az úton vagy a biciklisávban. A bicikliseket is kötelezném biztosításra, mert simán tudnak tekerni 40-es sebességgel, ha nagyon akarják. Legyen egységesebb a rendszer!

 – vélekedett a férfi.

Ákos a szerencsések közé tartozik, neki nem kell biztosítást fizetnie /
Ákos a szerencsések közé tartozik, neki nem kell biztosítást fizetnie Fotó: Rozman Péter

Kétmilliós kárt is okozhatnak

Ellátogattunk egy budapesti rollerszervizbe is. A biztosítás miatt egymásnak adják a kilincset a rolleresek, sokan ugyanis nem tudják, hova fordulhatnak. „Mindennap keresnek az emberek a biztosítás miatt, már mi is alakulóban vagyunk ezzel kapcsolatban, hogy itt is lehessen kötni” – kezdte Varga János, a Roll-Base szerviz tulajdonos-ügyvezetője. A férfinek több saját e-rollere is van, ám ő még nem kötött biztosítást.

Rengeteg a rolleres, ezért jó, hogy bevezették a rollerbiztosítást, így sokkal egyszerűbb lesz a kártalanítás. Láttam már olyat, hogy roller okozott másfél-kétmilliós kárt egy autónak balesetkor. Lehet elég nagy károkat okozni velük…

 – húzta alá a rollerszakember.

A rollerszakember szerint okos döntés volt a rollerbiztosítás bevezetése /
A rollerszakember szerint okos döntés volt a rollerbiztosítás bevezetése Fotó: Rozman Péter

Hozzátette: „Minden rolleresnek volt már valamilyen balesete, kisebb biztosan. Az üzletben szoktuk hallani, amikor néhány vásárló összegyűlik és arról sztoriznak, hogy ki, mekkorát, hol esett el a rollerével” – zárta szavait a férfi, azt javasolva: akinek szükséges, mihamarabb kösse meg biztosítását. 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás