„Két ismeretlen jelent meg az esküvőnk kellős közepén, csak napokkal később jöttünk rá, mit tettek”



Megosztás
Szerző: B.
Létrehozva: 2024.07.10.
esküvő boríték ismeretlen

Számos dolog tönkre tud tenni egy esküvőt – a szertartás alatt tiltakozó emberektől egészen a fehér ruhára ömlő vörösborig. A váratlan esküvői események nagy hatással lehetnek a különleges alkalomra, egy menyasszony és vőlegénye esetében sem történt ez másként.

esküvő, férj, feleség, menyasszony, vőlegény
Számos dolog tönkre tud tenni egy esküvőt – a szertartás alatt tiltakozó emberektől egészen a fehér ruhára ömlő vörösborig (Képünk illusztráció) Fotó: Unsplash

Egy ismeretlen pár jelent meg az esküvőjükön, akikről kiderült, hogy abban a szállodában szálltak meg, ahol a lagzit tartották, és úgy döntöttek, hogy csatlakoznak az ünnepséghez.

Nagyszerű esküvő volt, az este felénél viszont azt láttam, hogy apám legjobb barátja egy részeg, ismeretlen házaspárt vezetett ki a teremből

 – mesélte el a történteket a menyasszony testvére. Hozzátette, jót nevettek a dolgon, és utána nem is foglalkoztak vele.

Néhány nappal később azonban, amikor a menyasszony és a vőlegény kinyitották a borítékokat, egy „David bácsi és Nancy néni” feliratú esküvői üdvözlőlapot találtak. Egyiküknek sem volt ilyen nevű rokona, és ami még furcsább, 11,54 dollár (4200 Ft) volt a borítékban.

Boldognak érezzük magunkat, hogy tanúi lehettünk a gyönyörű esküvőtöknek. Minden jót kívánunk az életben 

– állt az üdvözlőlapon.

A friss házasok még kétszer ellenőrizték a vendéglistát, hogy megbizonyosodjanak arról, kitől kapták a kártyát, de végül arra jutottak, hogy az ismeretlen részeg pár lehet a feladó – írja a Metro.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás