
Elment otthonról, azóta nem találják Tímeát - A rendőrök keresik az eltűnt nőt
Egy napja nem találják a nőt.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA rendőröknek sikerült elkapniuk a tettest és a megbízót is.
A Police.hu információi szerint hosszú évekre nyúlik vissza annak a két férfinek a vitája, ami tavaly annyira elmérgesedett, hogy gyújtogatás lett a vége. Az egyik férfi Berettyóújfalu melletti raktárában tűz ütött ki, leégett több munkagép és jelentős mennyiségű takarmány is megsemmisült – nagyjából 2 millió forintos kár keletkezett.

A vizsgálatokból kiderült, hogy valaki szándékosan okozta a tüzet: égő cigarettacsikket dobott a szalma közé.
A nyomozók megtalálták a 43 éves elkövetőt, aki elmondta, hogy megbízásra gyújtogatott, 70 ezer forintot fizetett neki a kárt elszenvedő férfi haragosa. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a két férfit, a napokban pedig elvégezték az eljárási cselekményeket, és az iratokat vádemelési javaslattal megküldték az ügyészségnek.
Ide kattintva pár képet is meg lehet nézni a tűzesettel kapcsolatban.

Egy napja nem találják a nőt.

A tolvaj már árulta a lopott kerékpárt.

"Azt hittem, meg fogok halni..."
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.