Elköszönt feleségétől és lefeküdt – mentőautók szirénájától lett hangos a budapesti utca

A mentősök mindent megtettek.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2024.07.03.
sziréna életmentő budapesti szívbeteg feleség

Hétfő este elköszönt feleségétől és lefeküdt pihenni egy 40 év körüli, szívbeteg férfi budapesti otthonában, majd pár perc múlva párja arra lett figyelmes, hogy furcsán veszi a levegőt. A nő megpróbálta felébreszteni férjét, ami nem járt sikerrel, így a mentők segítségét kérte. 

A rutinos mentésirányító utasításai szerint az asszony megvizsgálta a beteget, aki már nem lélegzett, ezért a telefonos instrukciók alapján a rémült nő megkezdte kedvese újraélesztését.

Bajtársaink perceken belül a helyszínre értek és emelt szinten folytatták az életmentést, ami az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően végül sikerre vezetett. A lakás adottságai azonban további nehézségeket okoztak az életmentőknek, így bajtársaink tűzoltók segítségét kérték, akikkel rögzítését követően közösen vitték le a beteget az autóhoz. A férfit végül stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők. Mielőbbi felépülést kívánunk, a tűzoltók segítségét köszönjük, a mentésben részt vevőknek gratulálunk – írja az Országos Mentőszolgálat.









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás