Fekete nap Pesterzsébeten: rejtélyes halál, tomboló tűz és egy súlyos baleset 24 órán belül

A rendőrök és a mentősök egyszerre három helyre is kivonultak, szinte egy időben volt haláleset, tűzeset és történt egy súlyos baleset.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2024.07.18.
Módosítva: 2024.07.18.
XX. kerület baleset holttest tűz

Igazi fekete napot tudhat maga mögött Pesterzsébet, szerdán (július 17.) ugyanis rövid időn belül három hátborzongató eset is megrázta a kerületet. Először kora délután zúgtak fel a mentősök és a rendőrök szirénái: akkor egy Ábrahám utcai házhoz siettek. Információink szerint a társasház lakásához hívták őket, ahol egy nő súlyos állapotban feküdt az ajtó mögött. 

Szirénázó mentőautó vitte a kórházba Rózsa Györgyöt
Pesterzsébeten három helyre is kivonultak a mentők és a rendőrök egyetlen nap leforgása alatt Fotó: Juhász Gábor

Lapunk úgy tudja, hogy az asszony még mutatott életjeleket, amikor rátörték az ajtót, azonban hiába érkeztek gyorsan a mentősök, életét végül mégsem lehetett megmenteni. A furcsa halálesetről a rendőrségen azt mondták: nem merült fel bűncselekmény gyanúja.

Az időközben elvégzett boncolás alapján a 60 éves nő halála természetes okból következett be

 – közölte a Metropollal a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Nem sokkal ezután, alig pár percnyire ettől az esettől szirénázásra és vastag füstfelhőre lettek figyelmesek a helyiek, egy közeli utcában ugyanis hatalmas lángoszlopok törtek a magasba. Információink szerint az utcafronton hagyott raklapok gyulladtak ki, a tűz pedig perceken belül tombolni kezdett. A közelben lévők azonnal hívták a tűzoltókat, miközben igyekeztek ők is oltani a lángokat.

– Tűz keletkezett Budapest XX. kerületében, a Mártírok útján. Fahulladékok és raklapok kaptak lángra egy udvarban. A tűz átterjedt egy megközelítőleg száz négyzetméter területű komposztrakásra is közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. 

A helyiek még messziről is látták a füstfelhőt.

Még a Határ útról is látni lehetett. Aztán mondták, hogy egy lovardához közel történt az eset

– mondta ez egyik helyi asszony. Lapunk úgy értesült, hogy a lovardához a szél fújta a tüzet, de szerencsére az állatoknak nem esett baja, időben kimenekítették őket. 

Azonban nem ez volt az utolsó balszerencsés történet a kerületben: a tűzzel szinte egy időben hatalmas baleset volt a Pöltenberg és a Szent Imre utca sarkánál. Itt két autó rohant egymásba a kereszteződésben, egyikük ugyanis figyelmen kívül hagyta a stoptáblát. Úgy tudjuk, hogy a vétlen kocsiban ülő idős asszony súlyosan megsérült, több bordája is eltört, őt a mentők szállították kórházba. A helyiek szerint a baleset helyszíne híresen veszélyes kereszteződés a környéken: 

Hiába van stoptábla, nagyon sokan észre sem veszik, úgy átrobognak rajta, mintha csak főúton lennének. Nem ez volt az első baleset

– mondta egy helybeli. 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás