Az élő Nostradamus elárulta: van egy hatalmas fegyvertényünk az idegenekkel szemben

A látnok szerint 4 éven belül találkozni fogunk űrlényekkel.



Megosztás
Szerző: K.B.
Létrehozva: 2024.07.31.
jóslat látnok mesterséges intelligencia idegenek

Újabb jóslata valósulhat meg a brazil látnoknak, Athos Saloménak, akit a hívei az élő Nostradamusként tartanak számon. A médium korábban előre látta II. Erzsébet királynő halálát,  a Covid-járvány elterjedését, és a tavaly tapasztalt napkitöréseket is. Legutóbbi jóslata pedig mindössze néhány héttel ezelőtt valósult meg, amikor világszerte technológiai problémák léptek fel a Microsoft számítógépekben, és emiatt leállások, kórházi műtétek, és repülőgépes utazások csúsztak. Néhány hónappal a jelenség előtt ugyanis azt jósolta Athos, hogy „három napi sötétség” várható, miközben a világ a kiberhadviselés küszöbén áll. Most újabb jövendöléséről derült ki, hogy van realitása.

időutazó időutazás rejtély
A médium újabb ijesztő jóslatot tett a jövőnkkel kapcsolatban Fotó: Pixabay

Athos Salomé ugyanis néhány hónappal ezelőtt azt nyilatkozta a DailyStar számára, hogy 2026 és 2028 között az emberiség idegen életformát fognak felfedezni a galaxisunkban. Bár kezdetben mindenki legyintett a látnok szavaira, néhány héttel a jövendölése után egy szakértő, Jessie Christiansen a Kaliforniai Technológiai Intézet asztrofizikusa megerősítette Athos szavait. Az asztrofizikus ugyanis kijelentette, hogy véleménye szerint még a mi életünkben idegen élet nyomát fogjuk találni az univerzumunkban.

Az egyre közeledő dátummal kapcsolatban most újra jelentkezett Athos Salomé, aki kifejtette véleményét, miszerint van egy titkos fegyverük, ami segíthetné az emberiséget, ha esetleg idegen inváziótól kellene tartanunk.

A mesterséges intelligencia a legnagyobb fegyverünk, ha más életformák után kutatunk, ugyanis képes néhány óra alatt olyan folyamatokat végrehajtani, amely az embereknek akár évekig is eltarthat. Vannak olyan még meg nem erősített jelentések, hogy a nemzetközi űrügynökségek együttműködnek egymással, annak érdekében, hogy közösen kutassanak az e világon túli életformák után

 – árulta el Athos a lapnak. A médium szerint az információ megosztás, és a különböző technológiák összehangolása miatt fogjuk felfedezni az idegeneket a következő 4 év során.

Ezekben az években hatalmas kinyilatkoztatások lesznek, megkezdődik az univerzum felfedezésének egy új korszaka

 – zárta sorait a látnok.

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás