„A 15 éves lányomnak napi 120 rohama volt, az orvosok szerint túl sokat tiktokozott”

Az anyuka nem hagyta annyiban és megfogadta, hogy a végsőkig küzdeni fog egy rendes diagnózisért.



Megosztás
Szerző: K. C.
Létrehozva: 2024.07.26.
rohama terápia TikTok

Egy anyuka azt állítja, hogy az orvosok a lánya ritka neurológiai betegségét arra fogták, hogy egyszerűen „túl sokat nézte a TikTokot”.

Fotó: Pixabay

Helen Huitson lánya, Jessica Huitson márciusban kezdett „furcsa” testi tüneteket tapasztalni magán, és úgy tűnt, hogy képtelen egy helyben ülni. A most 15 éves Jessica képtelen volt kontrollálni a testét, és hamarosan verbális tikek is kialakultak benne, amelyek a bocsánatkérések ismétlésétől a káromkodásig terjedtek. 

A Tourette-kór kialakulásával nagyjából egy időben Jessica epilepsziás rohamokkal kezdett küzdeni, naponta akár 120-at is átélt. Annak ellenére, hogy többször is kórházba szállították, édesanyja elmondta, kétségbe volt esve, amikor az orvosok a „szorongásra” fogták a fiatal lány szenvedését. A 49 éves anyuka azonban még jobban megdöbbent, amikor állítása szerint azt sugallták, hogy a lánya egyszerűen csak túl sok TikTokot néz, vagy „színleli” az interneten látott tüneteket.

A fiatal lányt végül magánrendelésen PANDAS-szal – Streptococcusfertőzéssel társuló gyermekkori autoimmun neuropszichiátriai rendellenesség – diagnosztizálták. A PANDAS feltehetően egy autoimmun betegség és neuropszichiátriai állapot, amelyet a fertőzésre adott abnormális immunválasz segít elő.

Helen most azt reméli, hogy fel tudja hívni a figyelmet a ritka betegségre. 

„Cselekvőképes volt, mindent megtett magáért, de végül képtelen volt bármit is tenni magáért, nem tudott járni, néha teljesen lebénult, nem tudott beszélni. Soha életemben nem láttam még ilyen rohamot. Elkezdődik és többet nem maradt abba. Azt mondták nekünk: »ez mentális betegség, szorongás, nem tehettünk semmit, vigyék haza«” – mondta az összetört édesanya.

„Jessica, mit csinálsz, miért nem tudsz nyugodtan ülni? Erre ő: »Anya, nem tehetek róla.« Semmit sem tudott irányítani a testében. Az egyik percben még úgy ugrált, mint egy tigris, a következőben meg a földön guggolt a kínoktól” – tette hozzá az édesanya. 

Huitson asszony most adományokat gyűjt, hogy Jessica IVIG-kezelést kapjon, egy olyan terápiát, amely immunglobulinokkal növeli a vérben lévő antitestek szintjét, hogy az immunrendszere ne támadja meg az egészséges sejteket. Jessica nagyon erős akaratú és elszánt lány, de borzalmasan szenved. De nem tudni, hogyan fog reagálni a kezelésre. Félelmetes időszak következik a családja számára. 

A PANDAS tünetei közé tartozik a szorongás, a tik, a depresszió, az iskolai teljesítmény hirtelen romlása, a motoros vagy érzékszervi rendellenességek, valamint az álmatlanság. 

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás