
Egy bőröndben bukkantak rá a 22 éves nő holttestére, megdöbbentő részletekről számolt be a rendőrség
Az áldozat anyja szerint rengeteg ellensége volt a lányának.
A járaton keletkezett káosz a hüllő láttán légikatasztrófához vezetett.
Húsz ember életét követelő tragédia történt Kongóban, amikor is egy kisgép a földbe csapódott. A légikatasztrófát csak egy fő élte túl. A hihetetlen az esetben azonban az, hogy a balesetet nem meghibásodás, külső körülmény, vagy pilótahiba okozta, hanem egy elszabadult krokodil. A Filair Let L-410-re való felszálláskor ugyanis az egyik utas a táskájában felcsempészte a hüllőt, amit az utasok feletti táskatartóba rakott. Az állat útközben azonban kiszabadult onnan.
A krokodil láttán káosz tört ki a fedélezeten, az utasok és a személyzet egyből pánikba esve rohanni kezdett az első kabin felé, hogy elmeküljenek a hüllő elől. A hirtelen súlytornyosulás a repülő elejében azonban azt eredményezte, hogy a gép kibillent az egyensúlyából, és átbillent a holtpontján. Az elsőtiszt és a másik pilóta, aki egyben a gép tulajdonosa is volt, már semmit nem tudott tenni, a járat a földbe csapódott.
További szerencsétlenség az esetben, hogy a tragédia a célállomás, Bandudu leszállópályájától mindössze 1,5 kilométerre történt. Az egyetlen túlélő így nyilatkozott a balesetet megelőző káoszról:
A megrémült stewardessek a pilótafülkébe siettek, őket pedig követték az utasok.
A 2010-es légikatasztrófát a krokodil is túlélte, ám őt később egy vadász lelőtte - írja az UNILAD.
Az áldozat anyja szerint rengeteg ellensége volt a lányának.
A gyanúsítottat elfogták és jelenleg kórházban ápolják.
A kapzsi édesanya több tucatnyi ember életét tette tönkre.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre