„Soha nem lehetsz felkészülve arra, hogy elveszítsd a gyermeked” – Ballagása után halt meg a gimnazista lány

A fiatal családja összetört.



Megosztás
Szerző: L.A.
Létrehozva: 2024.06.27.
gyász ballagás szívbetegség

A 18 éves Sienna Stewart a Georgia állambeli Hiram középiskola érettségi vizsgája utáni ünnepségen vett részt, amikor hirtelen eszméletét vesztette.

gyertya, gyász,
Illusztráció/Fotó: Shutterstock

Az esetet követően Sienna magához tért, és megkérte az édesanyját, hogy engedje fel a színpadra, ahol át is vette a bizonyítványát mosolyogva. Alig néhány héttel a ballagás után, és Sienna édesanyja, Saevon Chum megerősítette, hogy lánya másodszor is összeesett, és elhunyt. Saevon elmondta, hogy lányánál négyéves korában súlyos kardiomiopátiát diagnosztizáltak, 8 évesen pedig szívátültetésen esett át. Idén áprilisban szívelégtelenséget diagnosztizáltak nála.

A transzplantált szíve megbetegedett. Gyengülni kezdett...

– mondta Saevon, és elmagyarázta, hogy ez vezetett ahhoz, hogy lánya rosszul lett a ballagáson.

Csak annyit mondott, hogy le akar érettségizni, át akarja venni a bizonyítványát, mint a többi osztálytársa. Így is már lemaradt a szalagavatójáról és a végzős báljáról, mert kórházban volt... Aztán másodjára is rosszul lett. Amikor odaértem hozzá, a mentő már ott volt. Újra összeesett, nem volt magánál. Megkérdezték, hogy tudtam-e, hogy már egy ideje beteg a szíve. Azt mondtam, hogy igen, de soha nem lehetsz felkészülve arra, hogy elveszítsd a gyermeked

– folytatta az anyuka.

A lány két idősebb testvérét és anyukáját hagyta hátra. Ősszel főiskolára akart menni – írja a Unilad.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás