
Azt akarja az anyuka, hogy javítsam fel a fia elégtelen osztályzatát, mert megérdemli, hogy átmenjen
Egy tanár döbbenetes vallomása.
Kétség sem férhet hozzá, hogy a tanári pálya nem egyszerű. Az iskolában eltöltött és letanított munkaórákon kívül otthon folytatódnak a kötelezettségek: készülni kell a következő órákra, javítani és adminisztrálni kell stb. Ráadásul ez nem egy csendes, nyugodt munka: folyamatosan fenn kell tartani a gyerekek figyelmét, meg kell oldani a konfliktusokat, és gyakran még a problémás szülőkkel is szót kell érteni. Ez utóbbival kapcsolatban mesélt el egy megdöbbentő történetet egy tanár.

Egy tanár arról számolt be a Redditen, hogy komoly összetűzésbe keveredett az egyik tanítványa édesanyjával. Elmondta, hogy angol nyelvet tanít, és a tizedikes osztályában van egy fiú, aki nem törekszik arra, hogy jó eredményeket érjen el. A tanár elmondása szerint a fiú nem szorgalmas, nem szokott tanulni, a dolgozatokat pedig csak félig kitöltve szokta leadni. Nem végez szorgalmi feladatokat, az órákon pedig nagyon passzív, semmiben nem vesz részt.
A legutóbbi dolgozata elégtelen lett, ezért most bukásra áll angolból. Az anyuka bement a fogadóórára, és hevesen tiltakozni kezdett a rossz jegy miatt. Megkérte, hogy a rosszabb jegyeit törölje ki, hogy ne bukjon meg, szerinte ugyanis a fia megérdemli azt, hogy sikeresen tovább lépjen. A tanár azonban elmagyarázta, hogy nem teheti meg, hogy egyszerűen csak kitörli a rosszabb jegyeket, hiszen ez igazságtalanság lenne a többi diákkal szemben. Azt javasolta, hogy csináljon szorgalmi feladatokat, azzal ugyanis feljebb húzhatná az érdemjegyét, az anyuka azonban kötötte az ebet a karóhoz. Azt mondta, csak akkor csinálják meg a szorgalmit, ha a tanár kitörli a rossz osztályzatokat. Ennek továbbra sem volt hajlandó engedi, míg végül az anya nagyon dühösen távozott, a szorgalmi pedig azóta sem készült el – írja a Mirror.

Top hírek

Megbocsájthatatlan: "Egyedül hagyták a kutyával, majd kokaint szívtak fel" - 9 éves kisfiút mart halálra a kutya, miközben anyja bulizott
A fiú családja nem tud megbocsájtani.

Sokkoló baleset történt Budapest belvárosában - a mentők már a helyszínen
A baleset helyszínén forgalmi akadály van.

A magyar kormány és a NAK megmenti a BÁSZNA Gabona Zrt. miatt bajba került gazdákat
A Magyar Kormány kiáll a bajba jutott termelők mellett.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre